Egy ellentüntetés margójára

Néha úgy eltöprengek rajta, hogy mit is képvisel a mi oldalunk. Legalábbis, hogy elméletben meg gyakorlatban, az teljesen más. Egy jó ideje már sajnos tendencia,

hogy a jobboldali tüntetések nagy részét olyan elemek teszik ki, akik a legkisebb

mértékben sem képviselik azokat az értékeket, amiket kellene, vagy amit a magukon hordott

jelképek mutatnak a külvilág felé.

Amit az úgynevezett nemzeti oldalon látok mostanság, az több mint siralmas, köszönhetően a felhígult közegnek. Mennek a hangzatos jelszavak, a folyamatos eszetlen hőbörgés, éppen csak az ember önképzése mentálisan, és fizikailag....na igen, ez marad el. Sokan elfelejtik, hogy a baloldali/antifasiszta mozgalmaktól abban nagyon is különbözik a miénk, hogy mi elsősorban valamiért és valami mellett vagyunk (PRO) és nem elsődlegesen valami ellen (KONTRA), mégis mintha a sorainkban totálisan az utóbbit látnám megvalósulni. Megvan az ingyen balhé, a szórakozás központúság, lassan már egyesek azt se tudják, hogy egy hétvégén melyik jobbos koncertre látogassanak el, vagy hogy hány sört húzzanak le, hogy aztán a delírium állapotában minél jobban tudjanak kart lengetni, majd elegánsan elfeküdni a saját hányásukban. De az, hogy egy könyvet megvegyenek és elolvassák, hogy műveljék magukat, az már messzemenően túl halad egyes emberek képességein.

Sajnos a tüntetők túlnyomó többségén meglátszik, hogy ezek az emberek az elmúlt 20 évben nem, hogy színházban nem voltak, de az értelem legkisebb szikrája sincs meg bennük, pedig elvileg ők a tudás népe, valamint a mindenek felett álló Magyarság képviselői! Teljesen tiszta tény az is, hogy a baloldal tele van deviáns színészekkel/rendezőkkel, viszont szerintem az még Alföldinél is nagyobb tré, hogy nem tudunk egy hazafias, nemzeti érzelmű, igényes és kreatív rendezőt felmutatni ellenpólusként! Miért kell minden egyes pillanatot és alkalmat megragadni, hogy feleslegesen lehessen menni az utcára hőbörögni? Tüntetni akkor kellene, amikor ténylegesen van miért, és nem csak „unalomból” ! Elég szomorúnak találom, hogy ha valaki életének ez az állandósult, „pattogjunk mindig” folyamat ad értelmet, ahelyett, hogy olyan dolgokra koncentrálnánk, amik valóban segítenének felnyitni az emberek szemét (lásd a ma délutáni Szíria melletti demonstráció, ami valóban egy fontos dolog lenne).

Az írásom célja nem egyes emberek munkájának a sárba tiprása, vagy lekicsinylése akar lenni, mert tisztában vagyok vele, hogy lehet, negyed annyit sem raktunk még le az asztalra mint ők. De át kellene gondolni, hogy hogyan, és merre tovább, miként kellene megszervezni a következő lépéseket. Mert az irány, amerre ez a nemzeti oldal halad, az minden, csak nem pozitív és építő.

Csata Franciaországért

Franciaország nincs különleges helyzetben. Mind a rendőrök, mind a tűzoltók hozzászoktak Nyugat-Európa bevándorlókkal teli negyedeiben, hogy kövekkel dobálják meg őket.

Andrew Osborn, az angol vasárnapi újság The Observer riportere ezt írta miután meglátogatta a nagyrészt marokkói bevándorlók által benépesített Borgerhoutot, ami a flamand Antwerpen egyik külvárosa: "A kívülállók nincsenek üdvözölve. 'Takarodj haza mielőtt szétverjük azt a kibaszott fehér valagadat" szöveggel köszöntötte az újságírót egy fiatal négerekből álló csoport. Az arra járó rendőrautókat leköpdösik, a rendőröket kigúnyolják."

2005. október 27-én két tizenéves, Ziad Benna (17) és Banou Traoré (15) egy elektromos elosztóállomásba menekültek Párizs egyik külvárosában, Clichy-sous-Bois-ban. A rendőrök elől bujkáltak, akik azért mentek be az külvárosba, hogy egy rablást vizsgáljanak ki. Azt senki sem tudja hogy a fiúk miért menekültek és másztak át az elosztó három méter magas kerítésén, de az eredményt még egy viszonylag intelligens iskolásfiú is kitalálhatta volna: agyonvágta őket az áram.

Amikor a tűzoltók megérkeztek, hogy elvigyék a holttesteket, valami olyasmi történt amit minden viszonylag intelligens francia politikus előre láthatott volna. A környékbeli gengek megtámadták a tűzoltókat és a rendőröket, elkezdtek törni zúzni és több tucatnyi autót gyújtottak fel. Az elkövetkezendő éjszakákon ez megismétlődött, amikor iskolákat, üzleteket, és éttermeket gyújtottak fel. Először a sajtó nem törődött sokat a zavargásokkal. Ilyen és ehhez hasonló dolgok mindennaposak a főleg bevándorlókkal és azon belül is muszlimokkal teli külvárosokban, amik minden jelentős francia várost körülvesznek.

Alig egy héttel korábban, Nicolas Sárközy francia belügyminiszter, az alábbi kijelentést tette a Le Monde hasábjain: "A francia külvárosokban az erőszak része a mindennapi életnek. Az év kezdete óta 9 ezer rendőrautót dobáltak meg kövekkel, és minden éjjel 20-40 autót gyújtanak fel." Már jó pár éve, a Szilveszterek egyik népszerű hagyománya az autók felgyújtása. Ha egy tipikus éjszaka mindössze 30 autót, vagy Szilveszterkor csak 300 autót gyújtanak fel, akkor a francia rendőrök azt mondják, hogy semmi különös nem történt.

Franciaország nincs különleges helyzetben. Mind a rendőrök, mind a tűzoltók hozzászoktak Nyugat-Európa bevándorlókkal teli negyedeiben, hogy kövekkel dobálják meg őket. Andrew Osborn, az angol vasárnapi újság The Observer riportere ezt írta miután 2002. decemberében meglátogatta a nagyrészt marokkói bevándorlók által benépesített Borgerhoutot, ami a flamand Antwerpen egyik külvárosa: "A kívülállók nincsenek üdvözölve. 'Takarodj haza mielőtt szétverjük azt a kib.... fehér valagadat' szöveggel köszöntötte az újságírót egy fiatalokból álló csoport. Az arra járó rendőrautókat leköpdösik, a rendőröket kigúnyolják."

Rolf Landgren, aki a svéd Malmöben rendőr, a következőket nyilatkozta Steve Harrigannak, a Fox News riporterének 2004. novemberében: "Ha valahol leparkolunk az autóval, akkor meg fogják rongálni — tehát rendszeresen két járművel megyünk be, hogy az egyik megvédje a másikat." Harrigan elmondta, hogy a erőszaktól való félelem megváltoztatta a rendőrök, tűzoltók, és mentősök munkavitelét. Svédországban vannak olyan negyedek ahová a mentősök csak rendőrségi kísérettel hajlandóak bemenni.

A következő eset Dániában történt meg, ahol az idei októberi lázadók felgyújtottak egy óvodát Árhus városában. A Jyllands-Posten újságírója tanúja volt ahogy a tűzoltók nem merték megközelíteni a területet. Magántűzoltókat küldtek be pancélozott rendőri járművek védelme alatt: "Falck, egy magánvállalat, ami vészhelyzetekre specializálódott, rendőri kíséret mellett kiküldött egy csoport tűzoltó autót a Kjærslund óvodába. A ház hátsó oldalán egy ablak be volt törve, és az épület belül pedig lángokban állt. Valószínűleg benzint öntöttek a padlóra és meggyújtották. Falck megállt a Viby téren pár kilométerre a gyújtogatás színhelyétől és megvárták amíg megérkeztek a rendőrök, akik elkísérték őket az óvodához."

Ezek a példák, amik az amerikaiak számára ismeretlenek, de ugyanakkor nagyon is ismerősek sok európainak, bemutatják hogy az évek folyamán valóságos tiltott zónák alakultak ki az "öreg kontinensen". Ezeket a területeket a baloldali érzelmű hatóságok magukra hagyták, mivel nem akarták a rendőrök jelenlétével "provokálni" a bevándorlókat.

Ezek a kis "Eurábiák" a kontinens nyugati részén mindenütt megtalálhatók. Vannak galerik amelyeknek a tagjai iszlamista szélsőségesek, másoknak közönséges maffiózók a tagjai, akik "világi" bűncselekményeket követnek el, megint mások pedig a kettő keverékéből állnak. Bármikor, amikor egy jobboldali törvény- és rendpárti politikus megpróbálja helyreállítani az állam uralmát a területek felett, komoly lázadások törnek ki. Ez történt mostanság Ĺrhusban ahol a város polgármestere, Louise Gade, bejelentette hogy ezentúl az állam nem tűri el a garázdaságot és le fogja tartóztatni a bajkeverőket, hogy "a többi polgár biztonságban érezhesse magát az otthonában."

Ez történt Franciaországban is. Az október 27-én kitört lázadásokat két esztelen fiatal halála indította el. Viszont az igazi ok az Sárközy belügyminiszter eltökéltsége volt, amikor a korábbi hónapokban, de leghatározottabban október 19-én, kijelentette hogy "totális háborút" fog viselni a "városi erőszak, a lángba borított autók, a lépcsőházakban ácsorgó bandák és a külvárosokban létező földalatti gazdaság ellen". Sárközy bejelentette hogy 17 további CRS-t (Compagnies Républicaines de Sécurité), valamint további 7 mozgósított gendarmerie egységet vezényel Párizsba. "Hat hónapon belül akarom látni az eredményeket."

Ez egy hadüzenet volt. De bárcsak fel lett volna készülve a háborúra amit elindított.

Ahhoz hogy megértsük a mai európai eseményeket, először meg kell nézni hogy mi is történt 1975-ben. 1975 júniusában kétszáz nyugat-európai parlamenter gyűlt össze Strasbourgban, ahol egyhangúlag elfogadták a Strasbourgi Határozatot (Resolution of Strasbourg). A politikai spektrum minden színe képviselve volt kivéve a szélsőjobbot, mivel akkoriban egy parlamentben sem voltak jelen szélsőjobboldali pártok. A határozatot Tijl Declercq, a baloldali belga keresztény-demokrata politikus írta, aki arról volt hírhedt, hogy mindig megpróbálta tisztára mosni a szovjet kormányt.

A határozat szövege feljogosította az arab bevándorlókat, hogy importálják a kultúrájukat valamint, hogy népszerűsítsék és terjesszék a vallásukat. A határozat kihangsúlyozta az "arab kultúra, főleg az emberi értékek terén, milyen jól hozzá tud járulni az európai kultúrához" és arra kérte az európai kormányokat hogy "minden segítséget adjanak meg az arab kultúra Európában való terjesztéséhez." A politikusok szintén felkérték a sajtót, hogy "hozzanak létre pozitív hangulatot a bevándorlók és a családjuk érdekében", valamint mind a sajtót, mind az értelmiséget, hogy "hangsúlyozzák ki, az arab kultúra milyen pozitívan hozzá fog járulni az európai fejlődéshez."

Az elkövetkezendő három évtizedben, miközben a muzulmánok milliói telepedtek le Európában, a különféle európai kormányok mindent tehetőt megtettek hogy a bevándorlók megtarthassák a kultúrájukat, szokásaikat, hagyományaikat, és az életvitelüket, ahelyett hogy megpróbálták volna őket asszimilálni a nyugati társadalomba. Pont ellenkezőleg, az európai "bennszülötteket", akik az asszimilációt szerették volna, a liberális értelmiség "iszlamofóbiával" vádolta meg. Bizonyos országokban az iszlamofóbia pedig egyenesen bűnténnyé vált.

Viszont olyan, hogy multikulturalizmus nem létezik, leszámítva amikor több kultúra él egymás mellett és egymástól elkülönített területeken, és ahol az egyik kultúra törvényei nem érvényesek a többi területén. Ennek a multikulturalizmusnak pedig az lett az eredménye, hogy az azok az európai proletár városrészek ahol a bevándorlók letelepedtek, egyre inkább mohamedán területekké váltak. A hatóságok hallgatólagosan hagyták, hogy a bevándorlók a saját szabályaik szerint éljenek. Azok az "őslakók" akik eléggé gazdagok voltak elköltöztek, a hátramaradottak pedig idegenné váltak a saját hazájukban. Rá lettek kényszerítve, hogy egy más kultúra és vallás előírásait kövessék. Két évvel ezelőtt egy keresztény nőt vertek meg Borgerhoutban, mivel a Ramadán alatt az utcán evett. Az idén pedig a Molenbeek, Brüsszel túlnyomóan muszlim külvárosának a szocialista polgármestere Philippe Moureaux, megtiltotta a rendőrségnek, hogy a Ramadán alatt az utcán kávét igyanak vagy szendvicset egyenek. Moureaux, aki a következő évi választásokon a muszlim szavazatokkal akar nyerni, szintén közölte a rendőrséggel, hogy jól tennék ha ezentúl nem járőröznének Molenbeekben.

Ennek az lett a következménye hogy egyre több eredeti európai, főleg az alacsonyabb osztályokba tartozók, akiket a kormányuk magukra hagyott, egyre gyakrabban az úgynevezett szélsőjobbra kezdtek szavazni. Ezek a pártok egyre több olyan ember támogatását élvezik akik az 1975-os Strasbourgi Határozat áldozataivá váltak. Bizonyos országokban, mint pl. Belgium, ezek a pártok a legnagyobb pártokká nőtték ki magukat és a "hagyományos vezetés" (establishment) megpróbálja betiltani őket "fajgyűlölettel" vádaskodva. Miközben ezek a pártok egyre növekednek, a jobbközép ambiciózusabb politikusai, mint pl. Nicolas Sárközy, egyre "keményebben" beszélnek. Azt viszont nem lehet tudni, hogy miért teszik ezt. Esetleg azért, mert rájöttek hogy a korábbi politikusok hibákat követtek el, vagy pedig azért mert megpróbálják a "bennszülötteket" távol tartani a "szélsőjobbtól", nem tiszta.

A szókimondó Sárközy a legnépszerűbb francia politikussá nőtte ki magát, miközben a különféle bevándorló bandák, akik a kormány által elhagyott francia külvárosokat uralják egyre jobban rühellik. A baloldali intellektuálisok, akik úgy tekintenek ezekre a "nemes vadakra", mint akiket a nyugati civilizáció züllöttsége nem tett tönkre, szintén ki nem állhatják Sárközyt.

Az október 27-én Clichy-sous-Boisban kezdődő lázadások napokig tartottak, egyre erőszakosabbak lettek, átterjedtek egész Franciaországra és végül a világ tudomást szerzett róluk. Nem nehéz megérteni, hogy ezek a külvárosi "fiatalok" miért kapták így fel a vizet amikor Sárközy megpróbálta helyre állítani a törvényt és a rendet. Évtizedeken keresztül ezek a "fiatalok" diktáltak ezeken a területeken mindenféle kihívás nélkül. Ha hagyják hogy a francia hatóságok helyreállítsák a rendet, akkor el fogják veszteni a hatalmi bázisukat. A nyugati intellektuálisokkal ellentétben, ők nagyon jól tudják hogy minden attól függ, hogy egy adott területen ki diktál. A rendőrség és a galerik most épp azt próbálják eldönteni, hogy kinek a törvényei számítanak az elővárosokban: a Francia Köztársaságé, vagy Eurábiáé.

Dyab Abou Jahjah, a brüsszeli Európai Arab Liga fiatal és karizmatikus vezetője mondta az alábbiakat: "Mi hiszünk a multikulturális társadalomban, egy olyan szociális és politikai modellben, ahol a különféle kultúrák együtt élnek és egyenlő jogaik vannak. Mi nem akarunk beolvadni, nem is akarunk valahol középen megragadni. Előre akarjuk mozdítani a saját identitásunkat és kultúránkat. Az asszimiláció az nem más, mint egy kulturális nemi erőszak. Azt jelenti, hogy az ember feladja az identitását és olyan lesz mint a többi." Jahjah véleménye szerint Európa nem tartozik az európaiakhoz, hanem inkább arabokhoz: "Nem hiszek az anyaország elvében. Ez az otthonunk, és bármi, ami a mi kultúránk, a választott országé is egyetemben."

Minden további nélkül elképzelhető, hogy Sárközy nem fogta fel hogy mi is forgott kockán amikor meghirdette a "totális háborúját", azért hogy visszafoglalja a Francia Köztársaság külvárosait. Viszont a muszlim radikálisoknak - akikre a sajtó "fiatalként" utal - ez szó szerint egy háború. A francia kormány megszegi a szavát az 1975-ös Strasbourgi Határozattal kapcsolatban. Ha a multikulturalizmus nem működik, kivéve amikor különféle kultúrák "együtt léteznek" egymástól eltérő területeken, akkor a Francia Köztársaság, amikor megpróbálja visszahódítani a külvárosokat, egy tőrt döf a bevándorló "fiatalok" kultúrájának a szívébe, magyarul megpróbálja kiűzni őket a hazájukból. Ez egy kulturális megerőszakolás, ami arra kényszeríti őket hogy olyanokká váljanak mint a többiek, vagyis világi európaiakká.

Sárközy, aki csak rendőröket akart ebben a háborúban használni, nem volt képes felülkerekedni, mivel nem voltak meg a megfelelő fegyverei, hogy egy területi konfliktust megnyerjen. Két nappal a lázadások kitörése után a rendőrök felhívták a figyelmet rá, nekik nincsenek meg az eszközeik, hogy nyerjenek ebben, amit - helyesen - "polgárháborúnak" neveztek. A lázadások később átterjedtek egész Franciaországra. Iskolák, üzletek, és gyárak tucatjait, valamint autók és buszok ezreit lobbantottak lángra. Utasokkal teli buszokba dobáltak molotov-koktélokat. A rendőrökre rálőttek.

Továbbá Sárközy kormányon belüli ellenségei nem akarták, hogy a belügyminiszter megnyerje az elővárosokért vívott csatát, mivel ha ezt sikeresen végre tudná hajtani, akkor roppant népszerű lenne az hétköznapi franciák szemében. Miniszterelnök Dominique de Villepin, aki Sárközy fő ellenfele a 2007-es elnökválasztáson, a belügyminisztert hibáztatta. Azt állította hogy Sárközy szította a "zavargásokat", amikor a lázító retorikájával "a fiatalokat provokálta".

Miközben a csata a külvárosokért nagyban folyt, a kormányt teljesen megbénította a belső csatározás. A korrupt Jacques Chirac, a középjobbos elnök, aki 2002-ben csak a második fordulóban tudta megverni a szélsőjobbos Jean-Marie Le Pent, nem bízik meg Sárközy-ben. Chirac az arisztokrata Villepint, tekinti az örökösének, aki sose nyert meg egy választást sem. Az elnök és a miniszterelnök nem volt hajlandó szigorúan fellépni a külvárosi "fiatalok" ellen. Helyette a "dialógus" és a "lekenyerezé" útját választották. Természetesen amikor lekenyerezésről beszélünk, akkor nemcsak a radikális muszlimokat és a hétköznapi gazembereket kenyerezték le, hanem a saját lelküket is. Nem is csoda, mivel sokkal kényelmesebb azt gondolni, hogy a lázadásokat a munkaerőpiacon belüli diszkriminációból fakadó gengszterizmus okozta.

De a szerencsétlen bennszülöttek, akik a bevándorló negyedekben élnek, jobban tudják hogy mi a helyzet. Ők nagyon is jól tudják hogy Eurábia tábornokai, a "fiatalok" vezetői, BMW-ket és Mercedeseket vezetnek (amiket senki se mer felgyújtani), és hogy mobil telefonokkal és számítógépekkel irányítják a nagyon mozgóképes csapataikat. Ez a háború Franciaországban nem a szociális igazságtalanságról, hanem a területről szól.

Forrás: harcunk.info

Ki is volt valójában Nelson Mandela?

Nem is olyan régen Eugene Terre'Blanche kapcsán közöltem az alábbi összefoglalót Nelson Mandela ”munkásságáról”, az ”Egy Nobel-békedíjas terrorista” címmel. Most, hogy Mandela tegnap éjjel bekövetkezett halála miatt, a liberális világ térdre roskadva zokog, és gyászolja ezt a mészárost, mint a béke harcosat és az igazság mártírját, azt gondolom újra aktuális a téma. Lássuk hát, hogy ki is volt valójában az a ”jóságos” Nelson Mandela.

Mandela miután kicsapták a Fort Harei egyetemről, belépet az Afrikai Nemzeti Kongresszusba (ANC), és ettől fogva 18 éven át egyik vezetője volt az ANC/CPSA szövetségnek; 1948-ban másik két társával megalakította az ANC ifjúsági részlegét, amelynek 1950-ben lett a főtitkára. Az ANC akkor már hosszú évek óta moszkvai befolyás alatt állt.

A kommunizmus Afrika déli részén már 1917-ben megkezdte a hódítást, az ötödik hadoszlop ügynökei beszűrődtek a munkások szakszervezeteibe, majd 1921-ben megalakult az első Kommunista Párt/CPSA. A kezdetben "feketék védelmét és érdekeit képviselő" ANC 1912-ben alakult, mely szervezet aztán a legnagyobb bolsevista befolyás alá került: a Komintern hatodik kongresszusán 1928-ban elhatározta, hogy a CPSA-nak át kell az ANC-t alakítania harcoló forradalmi szervezetté. Az ideológiai harc vezetői 1948-tól az ANC ifjúsági részlegének a vezetői voltak, közöttük Mandela. 1936-ban az ANC már kommunistát választott főtitkárának.

A 37 éves Mandelát 1955-ben letartóztatták hazaárulásért, de 1961-ben felmentették. Kihasználva a visszanyert szabadságát fegyveres ellenállásra készült, amelyre külföldön kapott kiképzést. 

Földalatti mozgalmat indított és megalakította az “Umkhonto we Sizwe” /a nemzet lándzsája/ terrorszervezetet, az ANC katonai részlegét. A hatvanas évektől Kuba egyre inkább kiépítette kapcsolatait Dél-Afrikával: Che Guevara vezetése alatt kiképzést, hírközlési és diplomáciai segítséget és fegyvert szolgáltatott.  1963-ban Mandelát és ANC/CPSA társait tetten érték, amint 48 ezer szovjet gyártmányú akna és 210 ezer kézigránát behozatali tervein dolgoztak. Birtokukban találtak számos okmányt is, amelyek bebizonyították, hogy Moszkva, Algéria, Kína, Csehszlovákia és Kelet-Németország pénzelte és támogatta kommunista forradalom kirobbantását Dél-Afrikában.

Mandela a terrorista-kommunista

Hazaárulási tárgyalásán, amely szabad és igazságos volt, Mandela beismerte bűnösségét és hét társával együtt életfogytiglani börtönre ítélték. A tárgyaláson a bizonyítékok között szerepelt Mandela saját kézírásos, 62 oldal terjedelmű „How to be a good communist” /Hogyan legyünk jó kommunisták/ c. irománya, amelyben többek között így ír:

“Mi a Kommunista Párt tagjai a modern történelem legelőrehaladottabb forradalmárai vagyunk. Ahhoz, hogy a legelőrehaladottabb kommunista harcossá legyünk nem elég megérteni és elfogadni a marxizmus/leninizmus elméletét. A Kommunista Párt tagja alá kell rendelje személyes érdekeit a Párt érdekeinek...” 

Az ANC kommunista jellege nem kétséges, mert ezt számos kiadvány is bizonyítja. Mandela volt felesége a véreskezű Winnie politikai vallomásai 1986-ban:

”A Szovjetunió hordozza a fáklyát minden reményünk és cselekedetünk előtt. A leleményességet és bátorságot példaképünktől, a szovjet néptől tanultuk meg, amely szintén a szabadságért harcol, és hűsége rendíthetetlen a nemzetközi elkötelezettség iránt. A Szovjet-Oroszországban régi álmokból vált valóra a nép igazi hatalma. A szovjetek országa minden nép igazi barátja és szövetségese a sötét reakciós erők ellen vívott harcban.” /The Richmond News-Leader, 1986. 05. 02./

 Winnie és kommunista terrorszervezete, az ANC foga fehérjét 1986. áprilisában mutatta ki igazán:

"Gyufásdobozainkkal és nyakláncainkkal fogjuk felszabadítani ezt az országot."

És tegyük hozzá, hogy mindez a Nyugat teljes hozzájárulásával és jóváhagyásával! A felszabadító honleány "nyakláncolása" abból állt, hogy az ellenfeleik nyakába tettek egy petróleumba mártott autógumit,amit meggyújtottak és az áldozat vagy húsz percig szenvedett égve, ha közben el nem ájult a kínoktól.

Mandela 1991. júliusában - moszkvai és washingtoni bábáskodással - a dél-afrikai köztársaság elnöke lett. Az ANC az évszázad eleje óta 30 millió feketét próbált meggyőzni, hogy mostoha sorsukat a dél-afrikai fehéreknek köszönhetik, s ha mindenki fegyvert fog, lehet az majd másként is. A terroristáknak ez csak részben sikerült, de azok a feketék, akik ellenálltak, csúnyán megfizettek Mandela asszony "nyakláncaival".

Nos, Nelson Rolihlahla Mandela, - akárcsak Magyarországon elvtársa Kun-Kohn Béla 1919 tavaszán - is a börtönből szabadult 27 évi fegyház után 1990. februárjában, hogy mint az elnyomásban élő dél-afrikai feketék nemzeti hőse, az ANC főtitkáraként kézbe vegye a demokrácia gyeplőit. Nem a bőrszíne miatt volt börtönben, hanem mert az Istenfélő, erkölcsös dél-afrikai államra komoly veszélyt jelentettek Mandela kommunista kapcsolatai és tevékenységei. Hogy a dolgok egészen simán menjenek 1993. decemberében Nobel-díjat is kapott, Dél-Afrika demokratizálódásáért folytatott erőfeszítéseiért. A hatalom átadására óriási nyomást gyakorolt az amerikai kormány Moszkvával karöltve.

"Szent" Nelson Mandela (Jean Chrétien kanadai miniszterelnök szentnek hívta) kommunista? Dehogy! Csak véletlenül kapta a ’Chris Hani’- kitüntetést a dél-afrikai Kommunista Párttól, mely szervezet akárkinek nem osztogat könnyelműen kitüntetéseket.

1991. decemberében a dél-afrikai "forradalmár" Chris Hani kijelentette:

”Az ANC nem titkolja, hogy nagyon erős kapcsolatokat tart fenn Kubával, mely állam mindig segítette szervezetünket.”

 MANDELA ÉS AZ ANC NEM ISMERTE A TERRORT?

Persze, hogy ismerte és értett is hozzá nagyon jól! Az ENSZ, a Szovjetunió és szövetségesei, valamint néhány nyugati állam illetve szervezet cselekvő segítségével, az ANC nemzetközi elismerést és támogatást nyert. 1974-ben az ENSZ nemcsak elismerte az ANC-t, mint „Dél-Afrika nagytöbbségű népeinek képviselő szervezetét,” hanem több millió dollárral is támogatta a terroristákat.

Moszkva és a kommunista kormányok 1985-ben 30 millió dollárt adományoztak az ANC terrorcsoportnak.  A hírhedt dél-afrikai Kommunista Párt (CPSA) 1956 őszén támogatta a szovjetek véres beavatkozását Magyarországon, Csehszlovákiában és Afganisztánban. / Toledo Blade, 1986. 08. 10./

Mint korábban említettem, a szovjet-féle "világbéke" élenjáróját, az ANC-t, a dél-afrikai Kommunista Párt irányította, s ez utóbbi Moszkva teljes befolyása és irányítása alatt állt, két vezetője pedig a két zsidó lángelme, Albie Sahcs és Yossel Mashel (Joe) Slovo (1926-1995) volt, aki járatos volt a Talmudban és a KGB-ben ezredesi rendfokozatot viselt (bár ezt életrajzában tagadja).

A parancsokat, utasításokat egyenesen Moszkvából kapta. Az ANC-ben elvtársai a fegyveres ellenállást és terrort fokozatosan a ’70-es években kezdték, amikor a marxista-leninista elveket visszautasító, másként gondolkodókat a legnagyobb kegyetlenséggel gyilkolták meg a "felszabadulás, forradalom és emberi jogok" nevében. A nyugati sajtó ezeket a borzalmakat elhallgatja, sőt úgy állítja be, hogy a rengeteg vérontásért, gyilkosságért kizárólag a rasszista fehér apartheid kormány a felelős! 

A parancsokat, utasításokat egyenesen Moszkvából kapta. Az ANC-ben elvtársai a fegyveres ellenállást és terrort fokozatosan a ’70-es években kezdték, amikor a marxista-leninista elveket visszautasító, másként gondolkodókat a legnagyobb kegyetlenséggel gyilkolták meg a "felszabadulás, forradalom és emberi jogok" nevében. A nyugati sajtó ezeket a borzalmakat elhallgatja, sőt úgy állítja be, hogy a rengeteg vérontásért, gyilkosságért kizárólag a rasszista fehér apartheid kormány a felelős!

A kommunista hatalomátvétel óta megkezdődött az országban a fehér lakosság szisztematikus kiírtása. A nemzetközi Interpol szerint Dél-Afrika ma a világ harmadik legveszélyesebb állama. Minden évben 20 ezren lesznek gyilkosság áldozatai, javarészt fehérek; a nemi erőszak bűncselekménye terén a második helyet foglalja el (minden 100 ezer nőből 137 áldozat), az áldozatok többsége itt is fehér. Dél-Afrika valóban "felszabadult". A lakosság 20 százaléka – főleg feketék - fertőző AIDS-beteg. 

Akárcsak Magyarországon 1920-ban a Szamuelly-féle nyilvános akasztások és kivégzések rettegésbe taszították a lakosságot, hasonlóképpen Dél-Afrikában is a nyilvános mészárlások fő célja volt a megfélemlítés. Ahogy Tim Ngubane (ANC) magyarázta 1985. októberében a kaliforniai egyetem egyik előadásán:

"Azt akarjuk, hogy a kollaboránsok halála olyan visszataszító és félelmetes legyen, hogy soha senkinek az eszébe ne jusson velünk ellenkezni."

 Joe Modise ANC-tag 1985. decemberében így szólt az ANC Radio Freedom egyik adásában:

"Népünknek csoportokba kell szerveződnie, és hagyományos fegyverekkel kell szembeszállnia az ellenséggel. Miután felismerte az ellenség ügynökeit, népünknek ezeket meg kell ölnie. A parlament bohócait mind el kell pusztítani."

1986-ban újabb felszólítás a Radio Freedom hullámain:

"Ragadjuk meg a fegyvereket, ’nyakláncokat’, kézigránátokat, géppuskákat, aknákat, és minden más eszközt, s vegyük fel a harcot a rendőrség és karhatalom ellen."

Dél-Afrika kommunizálása csekély tíz év alatt sikerült, és ezért súlyos felelősség terheli az amerikai és európai politikusokat, s nem utolsó sorban a Council on Foreign Relations és Trilateral Commission, és a Bilderberg nemzetközi csoportot. A hatalomátvételt lényegesen felgyorsította az ANC és a Kommunista Párt beszűrődése, nem is beszélve magában a dél-afrikai külügyminisztériumban befészkelődött marxista ügynökök munkájáról. 

Mandela Nobel-békedíját  az apartheid rendszer békés felszámolásáért és az új, demokratikus Dél-Afrika alapjainak lefektetéséért kapta. Hogy mennyire békés, és mennyire demokratikus ez, ennek eldöntését a fentiek tükrében mindenkinek saját belátására bízom.

Forrás: www.deres.tv, Szerző: PanzerJäger

A "nőnap" és ami mögötte van

Március 8-án a nőket ünneplik világszerte. Ezt a napot így is hívják: Nemzetközi Nőnap. Mi ezt a napot nem tartjuk ünnepnapnak és nem is ünnepeljük meg! A nemzetközi feminista nőmozgalmak célja a női egyenjogúság álságos jelszavai alatt, az anyaságra hivatott nők legszentebb küldetésük maximális teljesítésétől való elvonás volt. A nőnap valójában a női munkavállalás napja!

Egy részről, semmit sem ünneplünk azért, mert van. Teljesen lényegtelen, hogy az Isten mit adott egy ember lába közé. Attól még lehet természetellenes fajtalankodó (homokos), aberrált, deviáns, vagy bármi. Tehát a puszta lét nem ünnepelni való. Csak akkor válik azzá, mikor Isteni küldetését teljesíti. Másrészről a lány, vagy hölgy akkor válik nővé mikor feleség lesz, és akkor teljesíti Isten által elrendelt küldetését, mikor anyává válik. Az anyák napja egy igazi, szép, természetes ünnep, ami az Isteni teremtésnek, a bőségnek, az Isteni küldetés beteljesülésének ünnepe.

A nők napja nem más, mint egy szellemi, erkölcsi, vallási bomlasztás. Szembefordul az anyaság eszményével, önmaga létéért, küldetéstelen létezést is dicsőítő ünnep, amely ezzel az Isten létezését, rendező elvét tagadja.
Szó sincs róla, hogy elvakult ellenségei lennénk a nők testhezálló munkájának, vagy ne ismernénk el a nők képességeit. Bizonyos szakágakban sokkal inkább eredményesek lehetnek, mint a férfiak. De mint tudjuk, az említett mozgalmak célja nem a nők valós értékeinek elismerése volt, hanem épp azok kiforgatása. A nemzetközi nőnap – a dolgozó nők napja – a női munkavégzés napja, nem a női nem tisztelete, hanem valós értékük kigúnyolása!

A Nemzetközi Nőnap gondolata a századfordulón merült fel először. 1910–ben, a Koppenhágában ülésező Szocialista Internacionálé alapította meg a Nemzetközi Nőnapot, tiszteletadásuk jeleként a nők jogaiért évek óta küzdő feminista mozgalmak előtt.

Az első hivatalos európai nőnapot Németországban tartották. Oroszország 1918-tól, Ausztrália pedig csak 1928-tól csatlakozott az ünneplőkhöz. Magyarországon 1914-től ünnepeljük hivatalosan is a nőket.
A nőnap megvalósításában oroszlánrészt vállalt az ismert származású bolsevista Klara Zetkin és Rosa Luxemburg. A tradicionális család/társadalom szétrombolásában érdekelt nőmozgalmak (szüfrazsetek, feministák, női egyenjogúságért "küzdők") gyökere kivétel nélkül ugyanez volt. 

Mára teljesen beérett munkájuk gyümölcse: a nők célja önmaguk megvalósítása, egyre többen akarnak versenyre kelni a férfiakkal hagyományos férfi munkakörökben (pl. fegyveres testületek), a gyermekek szülését végletesen elhalasztják vagy elvetik, a munkaerőpiacon való megfelelésre hegyezik ki életüket, helyet adva így az új honfoglalóknak.
Szabadkőművesség, feminizmus, életidegen eszmék, szekták, divatok, mind egy céllal: a család ideáljának lerombolásáért! Az eredményeket ma láthatjuk: emancipált, karrierista nők, züllött férfiak, kallódó gyermekek, széthulló családok!
 Egy szál gúnyos fehér szegfű… Ez a tiéd, ez a Te napod. Holnap pedig mehetsz a gyárba robotolni!!! PÉNISZ

Clara Zetkin

Rosa Luxemburg

 

Egy közelgő mérkőzés margójára

A közelmúltban lezajlott eseményeket semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül, kezdve a magyar-izraeli barátságos (???...inkább megvett...) mérkőzéstől a mostani szolnoki botrányig, majd pedig előre borítékolhatjuk, hogy a március 22.-i magyar-román meccsen is lesz majd valami, ami miatt mehet majd a vinnyogás. Lényeg a lényeg: jogai mindenkinek vannak, csak mi, magyarok vagyunk hazánkban másodlagos állampolgárok, az első helyet az élősködők, a magukat folyamatosan sajnáltatók, és egyéb deviáns, embernek legtöbbször még csak nem is nevezhető egyének foglalják el. Aki egy kicsit is nyitottabb szemmel jár a világban, annak feltűnhet majd az az undorító kettős mérce, amit velünk, magyarokkal szemben alkalmaznak. Az alábbi videót szeretettel küldjük az UEFA maffiának, bár ilyenkor ugye nincs vinnyogás, feljelentgetés, eltiltás, és felháborodás.....

Szabad az ellenségtől is tanulni*

A radikális baloldallal egyebek mellett egyetlen nagy baj van! Például az, hogy van. Meg az, hogy mindig kivételes érzékkel tudott viszonyulni a világ dolgaihoz. Hogy mást ne említsek, miliőjével szemlátomást is ezerszer könnyebben tudnak azonosulni a lángban égő, ámde még szűz lelkek, „marketingje” pedig általában is kreatívabb, ötletesebb és újszerűbb, mint a túloldalé. Ám még mielőtt e gondolatot roppant reakciótól fűtve gyorsan ledurrognánk, szögezzük le, hogy mindez annak ellenére is hatásos lenne, ha nem azon dolgok mellett kardoskodnának szeretett komcsijaink, amikre eleve másodpercek alatt képes ráharapni az értékek útvesztőjében lézengő civil lakosság ifjabbik fele.

Ilyetén nyilvánvaló az előnyük, hiszen nem kunszt de facto legálisan csápolni olyan elvek mellett, amiket manapság illik vallani, egyúttal nem aggódni amiatt, hogy ha vörös csillagba szőtt sarlót és kalapácsot lengetek a fejem fölött, életem végéig holodomor emlékmúzeumokba kell járnom, jogerős bírói ítélettel a farzsebemben.

Ennek ellenére tény, hogy az anarchisták és a modern kommunisták nyilvánvaló sikerrel tudták venni a korok akadályait, és sajnos (esetükben persze szerencsére) képesek voltak a permanens megújulásra. Mindezt közérthetően, lélekkel és kreatívan.

Nincs ez másképp zene dolgában sem. A magam részéről például kifejezett fogyatékosságnak tudom be, hogy továbbra sem létezik olyan nívójú újfasiszta zenekar, mint amilyen balról a Ska-P, a Gogol Bordello vagy a Manu Chao. Persze rögtön lehet fújtatni, hogy egyáltalán hogy létezhetnek ilyen zenei irányvonalak (ti.: anarchista/fasiszta) és egyáltalán hogy merem ezt a kérdést a számra venni, de jelentem: vannak ilyenek, és jó is, hogy vannak. Természetesen nem kell feltétlenül a punk, ska, oi és skinhead irányvonalakra szorítkozni, elég bő a paletta anélkül is. Ha mást nem, citáljuk ide a Bella Ciao, vagy a Hasta Siempre... című dalokat. Mert ne szépítsük, ezek a dalok töltetük ellenére is olyan nóták, amiket ha meghallgat az ember, legalábbis egy kubai, vagy olasz étterem teraszán leli magát és legfennebb csak egy pakli cigarettára meg egy puskára vágyik, aminek okán az asszonyok alatt minimum fel kell majd mosni a gyönyör miatt. Mindemellett tartalmas, érthető és szép dalok.

Miért? Mert egyrészt olyan zenéket produkálnak, amivel törődve volt, s nem annyiban merül ki, mint mondjuk egy Kárpátia album. Nem mellesleg úgy, hogy a gitáros tud gitározni, az énekes tud énekelni, a dobos dobolni és így tovább, ami lássuk be, nem hátrány egy zenekar működésében. Mindennek lényege pedig az, hogy a zenével nem csak annyit tudnak átadni, hogy két sör között összerugdosom a mellettem lévőt puszta szeretetből és bajtársiasságból, skandálok valami unalmasat, majd visszaülök inni. Ezekben a zenékben élet van, érzés és hozzáértő odaadás, ami közérthető, s egyúttal színvonalas - csak sajnos kommunista.

Épp ezért kérdem: miért van az, hogy a szélsőjobbos zenekaroknál láthatóan kényszer az énekhang nélküli énekes, és/vagy a háromakkordos, kocsmai röfögés? Mert ne védjük a kutyánk kölykét: amíg a diszkrét szájszaggal sárban hempergő, kannás bortól sármos anarchisták képesek voltak kitermelni magukból egy Ska-P-t meg egy Picsát (utóbbi maga a nonszensz), addig a jobboldal még mindig a Kárpátiát tartja a zeneművészet csúcsának. És hiába ápolok személyes jó viszont Gianluca Iannone-val, aki példaértékű módon vette észre, hogy az újfasizmusnak hangnemet és miliőt kell váltani, ha teret akar nyerni a fiatalok körében (lásd az újfasiszta squatokat), sajnos zeneügyileg ő sem képes túllépni ezen a helyzeten. (Mi dispiace amico mio!)

Nem tudom, hogy az oktalan konzervativizmusnak, vagy csak a kényelemnek tudható be, hogy nem képes megalakulni olyan mennyiségben olyan színvonalú zenekar, mint ez a nyamvadt Ska-P, de momentán, hasra ütéssel három olyan újfasiszta produkciót tudok felsorolni, amelyik legalábbis színvonalában megüti a fent felvázolt szintet, ez pedig az olasz Antica Tradizione és a 1993-ben elhunyt (!) Ian Stuart Donaldson és a Skrewdriver dalait feldolgozó (nem mellesleg roppantul szemrevaló) Saga. Miért is? Ezer meg egy téma adott (a keserédes történelmen, meg a búfelejtő kocsmázásokon kívül), széles zenei lehetőségek, de nem, nekem nézeteim ellenére is Ska-P-t meg Gogol Bordellót kell hallgatnom, mert csillagászati mértékekkel nívósabb, mint akármelyik újfasiszta banda. Jó esetben marad még a Dropkick Murphys, vagy a teljesen elvont neofolk zenekarok, ám ez utóbbiaktól hosszú távon felpattintom az ereimet, annyira lehoznak az életről.

A négyakkordos punk hangzás és a fájdalmasan rossz éneklés ugyanis nem zene, viszont annál inkább az igénytelenség fokmérője, amihez praktikusan az igénytelenek fognak csatlakozni (és fordítva). Kérdem én: miért is jó ez a mi ügyünknek? Miért nem lehet összekalapálni néhány tehetséges, zenélni tudó ellenpólust a vörös csillaggal hadonászó anarcho-komcsik bosszantására, meg persze az én szórakoztatásomra? Miért nem lehet megérteni, hogy a szerelem, a bohemitás, a forradalom és a nagyvárosi utcán, vagy a tengerparti éttermek teraszán spontán gyártott, több hangszeres zene igenis jó, sőt kívánatos? Miért nem lehet tanulni az ellenségtől? Azért mert az ellenség fegyverével nem lehet harcolni, így inkább megrohadunk a kocsmai röfögés és a „Fegyverbe, fegyverbe...” skandálása mellett ahelyett, hogy hajlandóak lennénk megérteni az utcazenészek szabadságérzetét, az igényes zene tisztaságát és a nagyvilági élet élvezetét azzal együtt, hogy az elveinkből egy nüansznyit sem engedünk? Miért nem lehet megfogadni Evola azon tanácsát, hogy amint a jobboldali történetírásnak, úgy a jobboldali fiatalság modern kultúrájának is arra lenne szükség, hogy létezzen egy olyan szervezett és hatalommal rendelkező jobboldali internacionálé, mint amilyen a kommunista? Mert jelzem, azáltal, hogy nem vagyunk hajlandóak kilépni ebből a lábszagú és igénytelen szubkulturális közegből, éppen a komcsiknak teszünk szívességet, lévén saját magunktól vonjuk meg azt, ami éppen az ő sikereik és a valódi élet, noch dazu a valódi siker kulcsa lehet. De ha úgy tetszik, ennek felfogása nélkül éppen mi zárjuk saját magunkra az általuk felépített kennel ajtaját.

Tessék hát fogni egy akusztikus gitárt, némi fröccsöt, elfelejteni (de legalábbis újragondolni) a bakancsokat és a bombereket, kifeküdni a tengerpartra, végighallgatni egy sor latin és egyéb világzenei CD-t, kifülelni az ott használt hangszereket és nem félni hasonló zenét játszani, mint a túloldal! Épp csak a kulturális témáinkban, értékeinkben és a zenénkbe adott plusszal különböztessük meg magunkat tőlük. Azokkal viszont nagyon.

* Publius Ovidius Naso, a római aranykor költője.

Forrás: www.danivagyok.blogspot.hu 

A villanykörte-összeesküvés

Mire kifizeteted a részletelet, már dobhatod is el...

Korunk oly csodálatosnak kikiáltott vívmányai mint például az okostelefonok, vagy a netbookok, de még az együgyű kenyérpirítónk is tervezve vannak. Ezzel nem is lenne probléma, ha azt leszámítjuk, hogy ez a tervezés sokkal, de sokkal inkább a profit hajhászásához mérten lett megalkotva, mint a használhatóság, vagy az időtállóság! Ezeket egyszer s mindenkorra kitörölték a marketingesek és az üzletemberek a tervezők fejéből, de nem csak az övékből, sajnos a miénkből is! Egész életünket az állandó fogyasztás tölti ki, egyetlen célja van csak, hogy hitelt vegyünk fel s ebből újabbnál újabb árút vásároljunk. Tudod, ha csak egy kicsi hiányzik! Erről gondoskodnak a reklámok is! Egy kicsit előbb, mint az szükséges volna. Gondoljátok végig jól, ki mikor vett új telefont, és ezt mire használja? Hány embert láttok telefonnal a buszon a villamoson vagy máshol facebookozni, netezni? Én lassan már minden sarkon. Kérdezem van élete az ilyen embernek? Ez csak egy olyan megállapítás oly sok közül, egyetlen példa mely egy irányba mutat néma sikoly formájában, mely azt üzeni: A háttérhatalom nem pihen! Figyeli minden lépésedet, tegyél bármit, ők ott lesznek! Nem szabad beérnünk kompromisszumokkal! Le a zsarnoksággal! Elég volt! Használd a fantáziádat! Hasznosítsd a régit! Ne legyen belőle szemét! Mert amit megunsz, ami tönkre ment, azt kiszokták dobni rendszerint. Javítsd meg! Kerüld ki a Multikat! Hasznosítsd! A fogyasztók egy része már harcba lendült, tarts velünk Te is! Tudd meg, hogyan tették tönkre az időtállóságot, hogyan csapnak be újra és újra és hogyan lett a hatalom első áldozata a villanykörte...

Íme, az új megoldás: családi ház egymillió forintból és teljesen önfenntartó (+képekkel)

Ez nem Új-Zéland, és nem a Gyűrűk ura forgatásának egykori helyszíne, hanem Wales, és egy valós lakóház. Úgy néz ki, mintha a Gyűrűk ura trilógiának a forgatásán járnánk. Egy ház, ami teljesen beleépül a környezetbe, erős gallyakból, földből és szalmából készült. A tetőt fű nőtte be, az ablakok és a ház belsejéből a derékszögek teljesen eltűntek. Ami az igazán meglepő ebben, hogy a házat teljesen természetes alapanyagokból építette Simon Dale a családjának. A lak 3000 fontba (kicsit több, mint 1 millió forintba) került. Ráadásul mint kiderült, a családfő nem kézműves és nem is építész. A kényelmes vacok a tervek papírra vetése után négy hónappal már el is készült. „Mindenki megépítheti a saját házát. Nem kell más, csak önbizalom, fizikai állóképesség és néhány barát, akik segítenek" - mondta Dale.

Az öko-ház válasz a pazarlásra és a forráshiányra. Vizet a közeli forrásból, meleget a fakályhából, áramot pedig a napfénytetőből nyernek, a hűtő léghűtéses. Az alacsony energiafogyasztású házikó teljesen önálló, Simon és családja nem függ se áram- se gázszolgáltatótól. A lakhatás eme formája megadja a lehetőséget egy egyszerűbb, természetközelibb életre - jelentette ki a családfő. Dale háza minta lehet, ugyanis Wales egyik területén egy teljes ökofalut terveznek, ahol sok kicsi "hobbit-ház" sorakozna egymás mellett.

A tulajdonos, Simon Dale néhány tanácsa azoknak, akik hasonlóra vállalkoznak

„A képeken egy ház látható, amelyet a családom számára építettem. Az építésben segített az apósom, az arra járók és az áthívott barátok. Négy hónappal a kezdés után már beköltözhető és lakájos is volt. Körülbelül 1000-1500 munkaórába és 3000 fontba került a beköltözésig. Ez nem sok, ha a lakásvásárlási árakkal hasonlítjuk össze. A házat a környezetre való maximális tekintettel építettük, ezért egyfajta viszonzásként egy egyedülálló lehetőséget kaptunk, hogy a természethez közel éljünk. A saját magad építészének lenni szórakoztató, élvezhetsz és alkothatsz egy olyasvalamit, ami egyrészt a saját egyéniséged, másrészt pedig a föld része, nem pedig egy sorozatgyártott, doboz formájú valami, ami a maximális profit és az építőipar kényelme érdekében épült. A természetes anyagokból való építkezéssel kizárod a gyártók profitját és a karcinogén mérgek keverékét, amik megtöltik a modern épületeket."

19 kulcsfontosságú pontja a dizájnnak és a szerkezetnek:

1. Legyen domboldalba ásva, az alacsony vizuális behatás és a védelem érdekében.
2. A fejtésből származó kő és sár felhasználható a támfalhoz és az alaphoz.
3. Készíthetünk tartószerkezetet a hulladék fából, amit a környező erdőből is beszerezhetünk.
4. Az önmagát tartó tetőszerkezetet nagyon könnyű megcsinálni és esztétikus is.
5. A szalmabála kiváló hőszigetelő a falakban, padlóban és a tetőben egyaránt, ráadásul könnyű beépíteni.
6. Műanyag fólia, sár és gyepréteg a tetőn, nyugtató és csökkenti hatásunkat a környezetünkben.
7. Mészvakolattal a falak légáteresztőbbek és energiatakarékosabb is az előállítása.(A cementes vakolathoz képest.)
8. Az újrahasznosítható fahulladék felhasználható a padlóhoz és különféle kellékekhez.
9. Bármi, amire szükséged van megtalálható valahol egy szeméthalomban (ablakok, égők, vízvezetékek, vezetékek...)
10. Kandalló a fűtéshez - a tűzifa megújuló és rengeteg van a közelben.
11. A füst egy nagy kőből és gipszből készült kúpon megy át, hogy lassan távozzon és adja le a hőt.
12. A hűtőt levegő hűti, amely az alapon keresztül, a föld alól érkezik.
15. Tetőablak segítségével természetes fényt kapunk.
16. Napelemek a világításhoz, zenehallgatáshoz, számítógéphez.
17. Víz nyerhető a közeli forrásból.
18. Komposzt WC.
19. A tetőről lefolyó víz összegyűjthető egy tárolóban a locsoláshoz.

Használt szerszámok: láncfűrész, kalapács és egy hüvelykes véső, ennyi. Ja és nem vagyok egy építőmester vagy asztalos, a tapasztalatom egy hasonló ház két évvel ezelőtti építéséből és pár apró házkörüli munkából származik. Ez a fajta épület mindenki számára elérhető. A főbb szükséges képességeim a testalkatom, a hit önmagamban, a kitartás, és persze a barátok, akik támogatást adtak - állítja Simon Dale.

Kellett egy családi ház, de nem tudtuk volna a jelzáloghitelt fizetni

Ez az épület egy része a kis behatású, más néven permakultúrális életvitelnek. Ez a fajta élet arról szól, hogy harmóniában éljünk a természettel és önmagunkkal, valamint mindent egyszerűen és csak a szükséges technológiát használva oldjunk meg. "Ezen típusú alacsony költségű, természetes épületeknek van létjogosultságuk, nem csak a fenntarthatóságuk miatt, hanem a bennük rejlő lehetőség miatt is, amitől a házak megfizethetőbbek lehetnek, és az emberek közelebb kerülhetnek a természethez, így egyszerűbb, fenntarthatóbb életet élhetnek. Például ez a ház azért készült, mert szükségünk volt egy családi házra, de nem tudtunk volna lakbért, vagy jelzálogot fizetni." - meséli Simon Dale.

Simon Dale mondatai pontosan rávilágítanak arra a kiszolgáltatott függésre, amiben manapság kénytelenek vagyunk élni, ebbe beletartozik az áram-, gáz-, vízszolgáltatástól a lakáshitelig minden. A Dale család jó példa arra, hogy kreativitással, elhatározással és kitartással bármi megvalósítható! Ha további információra vagy kiváncsi az építkezéssel kapcsolatban, vagy akár kapcsolatba lépnél a walesi családapával látogass el a tulajdonos weboldalára, hidd el megéri!

http://www.simondale.net/house/

Szerző: Fodor Márta - Pozitív Nap
A képeket készítette: Simon Dale

(Forrás: Daily Mail / simondale.net / hírado.hu/kitartas.mozgalom.org)

Egy ütközet emlékére (1950. augusztus 11., P'ohang Dong)

62 évvel ezelőtt, a mai napon (1950. augusztus 11.) került sor a koreai háború egy lényegesen döntő ütközetére. A P'ohang Dong-i csata 1950. augusztus 5.-től 20.-ig tartott, és a hatalmas túlerő ellenére, a déliek csapatai kerültek ki győztesen. A szóban forgó csata sorsfordító ütközete a P'ohang Dong-i leánygimnáziumban játszódott le. A dél koreai egységeket a Nakdong folyónál lévő csatában vetették be, ezért hátrahagytak egy 71 fős, kizárólag diákokból álló csapatot, akikből összesen 3!!! ember kapott kiképzést..... Az északiak egyik gyorsan előretörő hadosztálya viszont nem a Nakdong-i csatába kapcsolódott be, hanem a pártvezetés parancsaival ellentétesen itt bocsájtkoztak harcba a "diákkatonákkal". A védőkre a lehető legerőteljesebb nyomás nehezedett: aknavetőkkel, tankokkal, géppuskákkal, és sok száz főnyi gyalogsággal támadta őket az északi hadsereg legelitebb, 766 "Commando" hadosztálya. A 71 diákkatona azonban nemhogy megfutamodott, hanem olyan hősies ellenállást fejtettek ki, hogy az északi hadosztályt nem kevesebb, mint 11 órára tartóztatták fel, amely lehetőséget adott a déli hadseregcsoportok átszervezésére, majd a puszani gyűrű teljes hosszában az ellenlökések megindítására a kommunista agresszorok ellen (Puszan egy kikötőváros Dél Koreában, ekkorra már csak ez a terület volt a déliek fennhatósága alatt. Kiemelten fontos volt a hadiellátmányok biztosítása szempontjából.).

A fenti ütközet története adott ihletet a rendezőknek a 71: Into the Fire című film elkészítésére, amely 2010-ben jelent meg a dél koreai mozikban, majd 1 évre rá DVD-n és Blu Ray-en. Sajnos nálunk szinkronos verzió nem elérhető, de a www.hosszupuskasub.com oldalon már elérhető a magyar felirat! A filmet ajánlom mindenkinek, aki szereti a történelmi, és az amerikai oldal erős túlzásaitól mentes alkotásokat!

Az Európai integráció hatékonysága és dilemmái

Az Európai Unió politikai berendezkedése egyértelműen demokratikus alapokra épül, ám a tagországok politikai nézetei már nincsenek törvény által szabályozva. Az öreg kontinens a világ legaktívabb területe, ahol eldőlnek a háborúk és a békéket megkötik, amik a világ arculatát alakítják. Pontosan ezért fontos az itt lévő országoknak, hogy politikailag stabilak legyen, hogy ne veszélyeztessék a befolyásos helyzetüket. A velük versenyben álló nagyhatalmak, mint az Egyesült Államok, Oroszország és Kína (valamint ehhez a rövid felsoroláshoz egyre több fejlődő ország csatlakozik, Dél-Amerikából és Ázsiából, úgy mint Brazília, India, Indonézia, Irán, Argentína, stb.) ennek a pozíciónak a megtörésére törekednek, a nemzetek közötti állandó harc következtében, ami átitatja az általunk ismert társadalmakat. Az Európai Gazdasági Közösség az európai országokat tömörítő gazdasági érdekegyesülés volt, ami végül olyan jól működött, hogy létrehozták az Európai Uniót, ami nem csak gazdasági, de szociopolitikai stabilitást is igyekezett létrehozni. A megvalósítás azonban már korán sem olyan ígéretes az eddigi eseményeket figyelembe véve, mint az EGK működése.
A politikai egységnek a térségben ugyanis rég nincs hagyománya, az egyetlen nagyobb ilyen szerveződés pedig csak a Római Birodalom volt, ami éppen fennmaradása érdekében vetette el a demokráciát. A politikai egység a kontinensen egyenlőre lehetetlen, hiszen a kelet-európai országok még ki sem heverték a kommunizmus idején beléjük erőltetett irreális politikai normákat. Ezért kapva kaptak az alkalmon, csak hogy leváljanak az orosz függéstől és elfeledjék a szovjet emlékeket. Bár bele tellett pár évbe, mire a 2004-es csatlakozó országok rájöttek, hogy korán sem illenek bele abba a mesevilágba, amit nyugaton Európai Uniónak hívnak.

A függetlenségét éppen csak visszakapó keleti blokk 15 év után egy újabb felsőbb hatalommal találta magát szembe, ami egyre inkább kezd kényelmetlen lenni számára (remekül példázza a jelenlegi Orbán kormány ellentéte az EU-val). Persze, hogy ne lehessen hivatkozni a későbbiekben valamilyen kormány félresiklott programjára ilyenkor átadják a döntési jogot a nép kezébe. Mindenhol népszavazás útján lett jogerős, hogy EU tagállam legyen valamelyik európai nemzetállamból. Egyedül három ország utasította el a felkérést: Svájc, Norvégia és Izland. Svájc továbbra is hivatkozik az 1815 óta tartó politikai függetlenségéhez, amin az EU sem tudott változtatni. Norvégia főleg a gazdasági hatalmára támaszkodott és nem kért az eddig jól bevált norvég gazdaság az EU által várható átvariálására. Izland is hasonlóan érvelt, aki az ország szinte egyetlen nagyobb bevételi forrását féltette, a halászatot.

A választók a könnyebb külföldi munkavállalásig és a nagyobb költségvetéssel gazdálkodó támogatási és pályázati rendszerig láttak csak, ezért pedig készek voltak feláldozni a nemzeti szuverenitást. Tette mindazt az a generáció, aki élt a kommunizmusban. Valószínűleg ezzel a döntésükkel akarták tisztára mosni szüleik nevét, hogy egy demokratikus együttműködési rendszerbe juttatják az országot. Jelenleg minden állam nemzetállam, amit egy többségi nemzet irányít, az EU pedig ilyen nemzetállamokból áll, aminek célja, hogy multinacionális makró államot hozzon létre egy olyan földrajzi területen, ahol a legutóbbi világháború bombatölcséreit egyes helyeken még be sem temették. Ez az elmélet alapjaiban nehezen megvalósítható. Az Európai Parlament pedig úgy irányítja a tagállamokat, hogy valójában nem is lenne beleszólási joga az országok politikai identitásába, holott ezt állandóan megteszi. Meg is kell tennie, különben a létezése értelmetlen lenne. Ez a konfliktus pedig előbb utóbb de ki fog teljesedni az európai országok között. A szellemi frontvonal pedig a liberális és a nacionális-tradicionális ideák között élesedik ki, ami jelenleg is meghatározza az Európai Parlament páholyait.

Habár az Európai Parlamentben a jobboldali Néppárt van többségben, a kialakulóban lévő fő eszmei intézményrendszer egyre inkább egy liberális demokrácia felé mutat. A liberalizmusnak pedig van egy komoly hátránya, még pedig az, hogy még kísérleti fázisban van, még mindig csak ismerkedünk a liberalizmus társadalmi hatásaival. Az 1789-es francia forradalom több mint 200 éve volt, de még mindig nem tudja senki sem, hogy pontosan milyen hatása is lehet egy ország társadalmára, ezért véleményem szerint egy ilyen ideára nem lehet egy olyan pánállamot létrehozni, ami a világ legerősebb gazdasági szereplője. Eközben a szociológusok, politológusok, filozófusok éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy kidolgozzanak egy olyan ideológiai keveréket, ami ennek a megfigyelésnek a negatív hatásait igyekszik tompítani. Az egyik legvitatottabb ilyen karakter a ’90-es években Jürgen Habermas volt, aki észrevette az eddigi homogén társadalmak, heterogén átalakulásait és igyekezett demokratikus megoldást találni a nacionalizmus által szült ellentétekre. Válaszként megalkotta az alkotmányos patriotizmust, amit a következőképpen fejt ki: "Ha a különböző etnikai, kulturális vagy vallási jellegű politikai szubkultúrák egyazon politikai közösség tagjaiként szeretnének együtt élni és egymással egyenlő felekként kölcsönhatásba kerülni, a többségi kultúrának le kell mondania arról a történelmi előjogáról, hogy ő határozza meg az /általános/ így a származástól és életformától függetlenül minden állampolgár által elsajátítandó politikai kultúra hivatalos kereteit. A közös politikai kultúra szintjét gondosan el kell választani a szubkultúrák és a prepolitikai identitások szintjétől (beleértve a többségét is), amelyek egyenlő mértékű védelmet érdemelnek, attól a pillanattól kezdve, amikortól tiszteletben tartják az alkotmányos elveket. Ily módon a nacionalizmus helyettesíthető azzal, amit alkotmányos patriotizmusnak nevezhetnénk." (Uo. Kiemelés a szerzőtől.). Amit a továbbiakban így foglal össze: „A belső pluralizálódás és a külső globalizáció nyomása következtében a nemzetállam a közeljövőben képtelen lesz biztosítani a demokratikus állampolgárság fennmaradásának feltételeit. Éppen ezért szükségesnek tűnik a politikai cselekvést célzó képességeknek mind államközi, mind pedig államok feletti szinten történő kifejlesztése (Habermas, 1996: 293.).” Tömören, ez az elképzelés a kozmopolita elnevezés hivatalosítása, aki levedli a nemzeti és kulturális sajátosságokat, hogy egy sokkal nagyobb, de egyben szürkébb rendszer résztvevője legyen, amit valószínűleg sosem fog tudni teljesen magáénak érezni és átlátni. A neves filozófus elképzelései a szakmai és politikai körökben mind a mai napig viták témáját képezi, ami valószínűleg még pár száz évig így is fog maradni. Platón egy olyan politikai rendszerről értekezik az Állam című művében, ami nem születési, hanem érdemi alapon biztosít jogokat az állampolgároknak, szintén több száz (vagy ezer) évbe telt mire munkássága megvalósulni látszik.

Ezt az instabil politikai hatalmat viszont elviszi a hátán az erős gazdaság. A CIA adatai alapján az Európai Unió szoros versenyben az Egyesült Államokkal, de a legerősebb gazdasági hatalomnak minősül a világon. Őket igyekszik behozni Kína, aki a 3. pozíciót uralja biztosan, mivel a mögötte lévő országok még a felét sem tudják felmutatni a GDP-jüknek (kevesebb, mint a 40%-át). Európa élen jár a gazdasági szövetségek működtetésében. Már a középkorban felismerték, hogy ha a városállamok együttműködnek, akkor ezzel a terjeszkedési lehetőségeik is nőhetnek. A Hanza szövetség több nemzet városait ölelte fel, ami a jól működő integráció bizonyítéka, több mint 500 éven át. Az ehhez hasonló történelmi örökségnek köszönhető, hogy az EGK sikeresen teljesített, aminek egyik sarokköve az egységes belső piac megteremtése, ami ténylegesen jobb lehetőséget biztosított mind a fogyasztóknak, mind pedig a vállalkozóknak. A keleti blokk bevonása ebbe az integrált gazdasági rendszerbe viszont elhamarkodott lépés volt, mert a két fél gazdaságilag különbözik a leginkább egymástól. Németország egységesnek minősül azóta, hogy 1988-ban lebontották a Berlint kettéválasztó falat, de az EU legerősebb gazdasági hatalmának még így 23 év elteltével is nehézségei akadnak egy szintre hozni a lemaradt keleti régiót. Egy példa: a kelet-német lakótelepek energiapazarló szigetelése és a fűtési rendszer elavulása miatt a német kormány euró milliárdokat ölt abba, hogy élhetőbbé tegye a kelet-német lakótelepeket, amit mind a mai napig nem tudott teljesen megvalósítani.

Főleg azért, mert az egységesítést követően a fiatalabb lakosság azonnal a nyugati területekre költözött, ezzel sok lakótelep szinte elnéptelenedett. Így a rossz infrastruktúra és a pazarló közmű átalakítása vagy lebontása további óriási költségeket rejt magában. Az egymástól hihetetlen távolságokra kerülő vásárlóerő paritás miatt, az EU nehezen tudja megvalósítani az egységes belső piacban rejlő, egyébként kiváló lehetőségeket. Amíg egy dán, vagy brit, vagy akár még egy spanyol állampolgár számára is megfizethető az élet a nyugat európai tagállamok bármelyikében. De egy magyar gazdaság számára a hirtelen megnőtt elvárások és a sorra tönkre menő magyar termelőipari vállalatok olyan logikátlan kereslet-kínálati rendszert szültek, amit még a kommunizmus sem tudott felülmúlni. Míg az előző rendszerben nem volt választék, ellenben mindenki hozzá tudott férni minden termékhez, amihez szüksége volt (a Coca-cola hiánya természetesen nem ilyen hiány) és azt meg is tudta fizetni, mellette még akár megtakarítani is tudott, egy olyan gazdaságban, ahol a legtöbb szociális intézmény költségeit az állam viselte, mint például az oktatásét. Addig a hirtelen jött kapitalizmus Magyarországon elárasztotta a boltokat a nyugati, jó minőségű termékekkel. Azonban a magyar nem tudja azt megvásárolni, mert ugyanazért a munkáért, amiért nyugaton többszörösen többet fizetnek, itthon éppen hogy a megélhetés alsó korlátait feszegetik. Az egységes belső piac így egy némiképp torzként definiálható gazdasági képet mutat.

Európa jövője jelenleg a görög válság kiteljesedésében és annak a következményeiben rejlik. Ez az EU első vizsgája, ha ezzel nem tud megbirkózni, akkor bukásra van ítélve, ami a jelenlegi kilátások alapján komoly eséllyel van jelen. Ha viszont túléli az azt fogja jelenti, hogy a nemzetek igen is kiállnak közösen egy cél érdekében, még akkor is ha mások a felelősök. Az egyre makacsabb német vezetés, azonban kezdi megelégelni, hogy ők tartják el az EU elhamarkodott terjeszkedési politikájának áldozatul esett kelet-európai országok hiányosságait. Tovább ront az integrációs helyzeten a most megválasztott szocialista, francia elnök pedig zászlóvivője a német költségvetési szigor ellen indított gazdasági polgárháborúnak. Az EU szétesése azonban óriási veszélyt jelenthet a szektorra. Az érettségi szakaszon már bőven túl lévő fejlődési folyamatot ugyanis nem fogja tudni fenntartani, és a fejlődő országok egy évtizeden belül behozzák az eddigi lemaradásukat. Az erőviszonyok ilyen mértékű átrendeződése azonban az eddigi tapasztalataink alapján, mindig fegyveres konfliktust eredményezett. A két legnagyobbat, a két világháborút.lt abba, hogy