2013. március 11., hétfő

Újabb brutális gyilkosság Monoron


A sértett azonnal meghalt. Az elkövető egy többszörösen büntetett előéletű cigány volt, aki háromezer forintért gyilkolta meg áldozatát.

Pest megyében komoly bajok vannak és a helyzet egyre súlyosabb. Az elmúlt hét leforgása alatt négy személy elleni támadás vált ismertté. Az elkövetők minden esetben cigányok voltak.

Azonnal szúrnak

A Pest megyében élő emberek félnek. Nem úgy, ahogyan azt harcos jogvédők igyekeznek elhitetni a cigányok magyarországi közösségeiről, a félelem már mindennapos, valós és szó szerint húsba vágó. Egyetlen hét leforgása alatt több hír is bejárta a magyar sajtót, amelyek mindegyike súlyos személy elleni támadásról számolt be. Szigethalmon idén már másodszor fordult elő késelés. Az utóbbi esetben szóváltás sem történt, mindössze cigarettát kértek az áldozattól, akit végül megszúrtak és kiraboltak.

Sződligeten március negyedikén és ötödikén két támadást is elkövetett ugyanaz a támadó. Az első áldozatát, egy nőt combon szúrt, majd elvette a táskáját, második áldozatát szintén késsel fenyegette és megpróbálta megerőszakolni. A támadások brutalitását azonban túlszárnyalja a március 9-én, Monoron elkövetett rablógyilkosság. Az áldozat, Szabó Károly az ötvenes éveiben járó helyi lakos volt, akiről a környékbeliek egybehangzóan állítják, hogy soha senkivel sem volt baja, a lakásához közeli vendéglőbe indult kora este, ahol több barátjával is találkozott.

A vendéglőbe később több cigány is érkezett, akikről monori körökben köztudott, hogy többször meggyűlt már a bajuk a törvénnyel, ezért a későbbi áldozat jobbnak látta, ha fizet és távozik. Mint az eset mutatja, nem volt elég óvatos, mivel a társaság egyik tagja, a szintén többszörösen büntetett Sz. Krisztián kifigyelte, hogy Szabó pénztárcájában még van némi pénz, ezért hazasietett és egy kést vett magához, majd ismervén Szabó Károly lakhelyét, attól nagyjából háromszáz méterre bevárta.
A gyanútlan áldozatot azonnal kétszer mellkason szúrta, majd kifosztotta.
A helyszíni szemle szerint mindkét szúrás létfontosságú szervet ért és külön-külön is halálos volt.

Az áldozatot később egy arra közlekedő autós vette észre, aki azonnal riasztotta a rendőröket, ők azonban már csak Szabó Károly halálát tudták megállapítani.

„A börtönben jobb helyem lesz”

A gyilkost másnap már kereste a rendőrség, így önként ment be a Monori Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók legnagyobb megdöbbenésére részletes beismerő vallomást tett és elmondta, hogy Szabó Károlytól nagyjából háromezer forintot zsákmányolt. Információink szerint tettét azzal indokolta, hogy anyagi problémái voltak (A rablott pénzt másnap reggel cigarettára és szeszesitalra költötte) és azért ismeri be a gyilkosságot, mert a börtönben szerinte jobb helye lesz, mivel ott munka nélkül is minden ellátást megkap. Sz. Krisztián előzetes letartóztatását a rendőrség kezdeményezte.

„Mindenki potenciális áldozat?”

Lendvay Endre, a Jobbik monori elnöke lapunk megkeresésére elmondta, a monori emberek ingerküszöbe sajnos már elég magas, a sorozatos betörésekbe, fosztogatásokba már belefáradtak. Egyre többször fordult azonban elő a közelmúltban, hogy járókelőket késsel fenyegetve raboltak ki a nyílt utcán – meséli Lendvay, ez a gyilkosság azonban most sokkolja a város lakóit. Az eset ugyanis több ijesztő momentumot is a felszínre hozott és ezek ugyanazok, amik tetten érhetők a többi, Pest megyében elkövetett támadással. Közös vonás ugyanis mindegyikben, hogy a támadás véres és rendkívül brutális.

A támadó nem, vagy csak látásból ismeri az áldozatát és személyes problémája sincs vele, a támadások motivációja minden esetben a nyereségvágy, egy esetben pedig a nemi erőszak lehetősége. Az eredmény: három súlyos fizikailag és lelkileg is sérült áldozat, illetve azok családtagjai, illetve egy halott ember és gyászoló családja, barátai. Lendvay Endre az eset kapcsán még hozzá tette, a Monoriak azt tapasztalják, hogy a rendőrség tehetetlen, vagy nem is akar gátat szabni az egyre jobban terjedő erőszaknak. Igaz, a tettes rendőrkézre került, de ez az áldozat és a családja számára már csekély vigasz – szögezi le keserűen Lendvai.

Csanádi Gábor, a Jobbik Pest megyei szóvivője teljes mértékben osztja Lendvay véleményét és felháborodva teszi fel a költői kérdést: Pest megyében már mindenki potenciális áldozat, ha kilép az utcára, vagy ha veszi a bátorságot és beül egy szórakozóhelyre? Már felsorolni sem lehet az oktalanul durva, bestiális támadásokat, amik az utóbbi időben a megyében történtek – magyarázza Csanádi, mivel a magyar médiában csak a legkirívóbb eseteket merik nyilvánosságra hozni, de ha csak ezeket a bűncselekményeket számoljuk, akkor is látható, hogy a megyében ugrásszerűen nő a vadállati kegyetlenséggel elkövetett személy elleni bűncselekmények száma. Ráadásul nem lehet regionális problémáról beszélni. A szóvivő leszögezi, Piliscsabától Nagybörzsönyön és Monoron keresztül Tápióbicskéig napról-napra nő azoknak a Pest megyei településeknek a száma, ahol a helyiek tíz évvel ezelőtt még azt hitték, hogy ilyesmi legfeljebb Borsod megyében történhet meg.

„Nagyon nagy bajok vannak ott fönt”

Monoron döbbenet és félelem uralkodik. A gyilkossággal gyanúsított Sz. Krisztián kijelentése gyorsan végigszáguldott a kisvároson és az emberek osztatlanul kérdezgeti egymást, hogyan védekezzenek, ha ezeket a cigánybűnözüket már a hosszú börtönévek sem tartják vissza attól, hogy mások életét kioltsák? Véleményüket talán egy, az áldozat utcájában lakó idős bácsi foglalta össze a legtalálóbban: „Nagyon nagy bajok vannak ott fönt.”

alfahir.hu