2012. június 24., vasárnap

Felhívás

Nem szoktunk egyoldalúan a hazai szurkolói csoportok bármelyikének a pártjára állni, mivel köztünk is vegyesen vannak olyan emberek, akik a magyar szurkolói brigádok valamelyikét erősítik. Arra kérünk mindenkit, hogy akinek módjában áll és szeretné, segítsen ennek a srácnak, függetlenül attól, hogy melyik táborhoz is tartozik!

"Kell, hogy legyen pár száz forintod...

Sokan tudjátok, hogy múlthéten letartóztattak egy fiatal
magyar srácot Varsóban a lengyel-orosz meccs előtti rendbontások kapcsán. Bár még vele nem sikerült
beszélnünk, de olyanok, akik ott voltak vele, elmondták, hogy a rendőrök már igen agresszívak
voltak attól, hogy egész nap ment a balhé a városban és több alkalommal indítottak rohamot
a békés szurkolókra is. Az ilyenek közben kaptak el nagyon sok embert, akiket azóta büszke
statisztikaként emlegetnek, bizonyítva, milyen "jól végzik a munkájukat". A fradista srác is egy
ilyen miatt ül azóta is előzetesben, mert miközben kergették őket a rendőrök, összeakadt a lába
egy orosz szurkolóval, ettől elesett és már vitték is a rendőrök (biztos nagyon balhézhatott az
oroszokkal, ha együtt menekültek a kékek elől).
Jelenleg arra vár, hogy 25-én megtartsák a tárgyalását, ahol elképzelni sem tudjuk, milyen vádakkal
fog előállni a hatóság. Bár a családja egyszer sem kérte, egy kisebb összeget már összeszedtünk
egymás között, amiből ruhákat és készpénzt tudtunk bejuttatni neki.
Most sem az ő kérésükre írom, amit írok, hanem mert tudom, mennyire aggódnak a srácért és,
mert sajnos nem állnak úgy anyagilag, hogy sztárügyvédre vagy repülőre költhessék.
A nagybátjya 24-én kimegy Varsóba kocsival, hogy ott lehessen a tárgyaláson, de egyelőre megtippelni
sem tudjuk, hogy ez milyen költségekkel fog vajon járni. Ha benntartják, további csomagokat kell
neki küldeni, hogy legyen mit felvennie és ennie. Ha netán pénzbüntetést kell fizetnie, akkor annak
a mértéke a pár száz eurótól a több ezerig is terjedhet. Nem is beszélve az egyéb költségekről,
mint például arról a rengeteg telefonhívásról, amit a konzullal és az ügyvéddel váltott a család.

Arra szeretnék mindenkit kérni, aki segítene egy fiatal fradistának, aki egy idegen országban
ül börtönben teljesen ártatlanul, hogy ha tudna számára nélkülözni pár száz vagy pár ezer ft-ot,
akkor szombat délig juttassa el hozzám a felajánlott összeget. Egész nap kereshettek a 70-947-4738-as
számomon, vagy privátban itt a mobon, de ha az kényelmesebb, egy borítékban
is elheleyzhetitek az összeget, amit az én nevemre címezve leadhattok a Szöglet presszóban, a Népligetnél.


Előre is köszönök minden segítséget a család nevében is!
Frissítve:
Banki utalással/befizetéssel is segíthetsz!

Szerencsére egyre többen keresnek meg felajánlásaikkal, hogy segítsenek a Varsóban fogvatartott
fradista társunknak. Sokan szerettek volna vidékről is adományt küldeni, ezért -lehetőségeinkhez
mérten- igyekszünk lehetővé tenni számukra is a segítségnyújtást.
Két nagyon jó barátom ajánlotta fel, hogy rendelkezésünkre bocsátják a számlaszámukat,
amibe betekintést is engednek, hogy pontosan nyomon tudjuk követni a felajánlásaitokat.
Arra szeretnénk kérni Titeket, hogy amennyiben lehetséges, banki befizetéssel küldjétek el
a segítségeteket, mert ez esetben jóval kisebb átfutási idővel érkezik meg a pénz, mint
utalás esetében. Természetesen, ha nincs rá lehetőség, az utalásért is nagyon hálásak leszünk.

Ezen két számlaszám valamelyikére várjuk az adományaitokat, amikre tényleg hatalmas szükség van.
Közleményként annyit tüntessetek fel, hogy "Varsó"


UnicreditBank 10918001-00000042-75070001 HUF Czermák Nóra

vagy

BudapestBank 10103881-89284300-02000000 Kozlok Viktor András

Közleményben: Varsó


Szeretném megköszönni az eddigi felajánlásaitokat és a jövőbenieket is, nagyon nagy segítség ez a családnak!

(Iván)"

Forrás: http://fradimob.hu/index.php/friss/aktualis/item/2442-segítsetek-a-varsóban-lefogott-társunknak