ELŐSZÓ
Ellenálló Bajtársaim! Egy újabb cikksorozattal szeretnénk nektek kedveskedni, hogy tágítani tudjuk látókörötöket ebben a deviáns világban. Egy betiltott tudományág rejtelmeibe szeretnénk bevezeti testvéreinket, amit a Nagy Világégés óta csak fasiszta boszorkányságnak tituláltak a demokraták és a bolsevikok egyaránt. Ennek a neve: Antropológia, avagy – magyarosan lefordítva – embertan. Mivel erről szóló cikkek és írások nem születtek ’45 óta, vagy azok is a hőskor irodalmát dolgozták/dolgozzák fel, így sajnos nagyrészben mi is csak azoknak a könyveknek és cikkeknek a tartalmára tudunk hagyatkozni.
A faji kérdés egyre fontosabbá válhat jelen világunkban. Hiszen az antropológia nem csak egy nemzet külső alkatát rendszerezi, hanem az életszíntérbe való beilleszkedésének adottságait és korlátait is számba veszi. Bizonyos mértékig még a betegségekkel való ellenállást is meghatározható. Éppen ezért ez nem csak egyszerűen biológiát foglal magában, hanem a pszichológiát, szociológiát és történelmet is. Aktualitását azonban folyamatosan kérdőre vonják, hogy egyenesen egyre tárgytalanabbá válik a korlátlan keveredésnek köszönhetően. Azt viszont be kell látnunk, hogy nem hiszem, hogy e cikk olvasói között akadnának olyanok, akik legalább 200 évre visszamenőleg betudnák bizonyítani, hogy ők bizony ízig-vérig magyarok. Nincs ez azonban másképp a Világ többi országában sem, de talán hazánkban az egyik leglátványosabb jelenség. Elég csak a sok német, lengyel vagy orosz eredetű családnevek hadára gondolnunk. Egyszer hallottam egy vigasztaló mondást ezzel kapcsolatban, ami azért sokszor lecsillapítja lelkem viharos tengerét:
„Magyarnak nem születni, hanem élni kell.”
Sajnos a szerző nevét nem tudom pontosan, és hülyeséget sem akarok írni, ezért ezt hagyjuk meg a történelem rejtelmeinek. Viszont nem is olyan régen a 30-40es években még határozottan el tudták különíteni a magyar identitású egyéneket a bevándorlóéktól. Az pedig mindössze 70 éve volt. Nagyanyáink még éltek abban a korban. Tehát a fajiságról beszélni még mindig nem késő.
A globalizáció és a liberalizmus egyik leghatalmasabb eszköze a fajkeveredés. A biológiai korlátok átlépésével egységesíteni az embert, egy nagy masszává, aki nem érez, nem gondolkodik csak is cselekszik, teszi ezt mind a több csilliárd társával együtt.
A szép új világ, a globalizmus elleni harc, ebből kiindulva egyik legfényesebb kardja fajunk ismerete és ápolása. Hiszen ha tovább tudjuk örökíteni azokat a nemzetépítő és hódító géneket, amiket őseink birtokoltak, akkor tovább tudjuk vinni azt a civilizációs fejlődést, ami kifejezetten ránk – magyarokra – jellemző. Nagy szavak ezek, de mielőtt nekiállnánk ezerrel szaporodni, nem árt ha tudunk egy-két tényt az antropológiáról.
1. rész: A Faj
„A szólás még korántsem érzés, a nyelvnek pergése még korántsem dobogása a szívnek s eképp a magyarul beszélő, sőt a legékesebben szóló is korántsem magyar még.”
(gróf Széchenyi István)
A modern kor legnagyobb kihívás, hogy elfogadjuk: Mi mindannyian egy csoport alárendelt egységei vagyunk. Ennek a csoportnak a neve, a faj. Mindenki tartozik valamelyik fajhoz, rasszhoz, néphez. Önmagában lévő ember nincs világon, mert ez egy olyan kötelék, amit nem lehet sem elpusztítani sem hamisítani. Még a legkevertebb vérű emberen is uralkodik valamelyik domináns gén típusjegyei, amit valahonnan örökölt. Itt jön a kérdés, hogy mi is a jelentése az embernek akkor tulajdonképpen.
A világon van eszkimó, lapp, irokéz, vedda, fülbe, kaffer, hottentotta, dinári, ugor, mongol, szemita, cigány és még sok másféle faj, amelyek összességét embernek nevezzük, épp úgy, ahogy a komondor, puli, kopó, vizsla, agár, tacskó, uszkár s más efféle egyedek összességét kutyának mondjuk. Ha már az ember és a faj fogalmát sikeresen szétválasztottuk, jön a már sokkal kényesebb téma, a nemzet meghatározása. Méhely Lajos, a Pázmány Egyetem Antropológiai Karának elnöke (rá egyébként még sokszor visszatérünk) úgy fogalmazta meg, hogy nemzet az egyforma nemzésű, vagyis egyforma eredetű, tehát morphológiai bélyegeikben megegyező emberek összessége. Ám e kijelentését sokan vitatják, és 10 szerző 10 különböző definíciót állít e kérdés megválaszolására. Míg a faj fogalmában mindenki egyetért, addig a nemzet már sokkal nehezebben megfogható. Gondoljunk csak bele.
Ránézünk egy mongolra, egy négerre és egy európai fehérre. Már csak a külső jegyeik alapján a különbség elég látványos. De most állítsunk egymás mellé egy spanyolt, egy olaszt és (mai)görögöt. Erősen elgondolkoznánk azon hogy ki hova is tartozik voltaképp.
„Mivel pedig a természet egységes törvényeinek az ember is alá van vetve, önként érthető, hogy az emberfajok és fajták sem lehetnek egyformák, hanem mivel testi állományukban nagyon eltérők, ennek következtében lelkiségükben, nemzeti és társadalmi értékükben is különbözőknek kell lenniük.”
Ezzel a Méhely Lajos idézettel szerettem volna reprezentálni, hogy a különbség nem feltétlenül látható. A Nemzet meghatározásánál így elengedhetetlen kutatási tényező a kultúra. A Nemzetet – vagy Népet – azonos nyelvet beszélő, hasonló műveltséggel és hagyományokkal rendelkező emberek alkotják. Tehát míg a fajokat öröklődő testi jellegek kapcsolják össze, addig a népeket a szerzett kultúrjavak. Ezek a lelki vonások a legmeghatározóbbak, ha fajokról vagy nemzetekről beszélünk. A léleknek faji alapon történő vizsgálata tulajdonképpen az érzékszervek defektusainak vizsgálatából indult ki. A századfordulón behatóan először a látási zavarokat, főként a színvakságot vizsgálták. Később a hallószerv öröklött betegségeit kutatták, figyelembe véve azoknak népek, fajok szerint való gyakoriságát is.
A hallás tanulmányozásától rövid út vezetett a zenei képességnek és általában a zene jellegének vizsgálatához. Természetesen feltűnt a vizsgálóknak, hogy milyen nagy különbség van egyes népek zenéje között. Például az indiai muzsika egészen más felépítésű, mint az európai, első halláskor kellemetlen az európai fülnek, akárcsak az indiainak az európai. Nyilván felvetődött ezek alapján az a kérdés, hogy vajon ez az eltérés véletlenül alakult-e ki, vagy talán a környezet hatásán kívül mélyebb, a lélek mélyén gyökerező okai is vannak. Későbbi vizsgálatok során kitűnt, hogy a többi érzékszerv tekintetében is vannak faji különbségek. Például a japánok szagló-érzéke kétszer olyan fejlett, mint az európaiaké. A tapintóérzék legfejlettebb a pápuáknál, a fájdalomérzés pedig az európai embernél a legintenzívebb.
Ezeknek a kérdéseknek vizsgálata ráterelte a kutatók figyelmét a mélyebb lelki tulajdonságoknak, az egész egyéniségnek faji alapon történő tanulmányozására. Hiszen nem nehéz észrevenni a kultúrák különbözőségét és szembeötlően más a germán, a szláv vagy a japán lélek, mentalitás. De amilyen természetesnek tartjuk mindezt, épp olyan nehéz kihámozni ezek legmélyebb gyökerét, azt az öröklési alapot, mely ugyanolyan környezethatások (nevelés, vallás, műveltség, stb.) dacára sajátossá teszi az egyén és a közösség lelkét s ennek termékét, a kultúrákat. Ezt beismerve kijelenthetjük, hogy minden kultúra, faji kultúra. Kr.e. nagyjából 5000 évvel felvirágzik az emberiség első számottevő kultúrája a Tigris és az Eufrátesz között (aminek helyén jelenleg bombatölcsér tátong).
Az alkotó faj eredete máig kérdéses, de a sumér névvel illetjük őket. A civilizációnak egy új hulláma lepte meg Babylont, azután Kis-Ázsia partvidékén feltűnik a hethita-kultúra, melyet az egyiptomi, perzsa, görög, római, indiai, kínai, Mexikóban az azték-, Peruban az inka-kultúra követ. Ezek a kultúrák mind felvirágzanak majd összeomlanak végül eltűnnek. Ezek azok a nagy kultúrák amiket bizonyos hogy több különböző emberfajta hozott létre, s mindegyik kultúra magán hordja az illető fajta jellemét, mindegyik egy darab a fajta énjéből, a fajta lelkéből. A felsorolt kultúrák mindegyike olyan, hogy csak az illető emberfajta hozhatta létre s az a bizonyos fajta a föld bármely más részén ugyanazt a kultúrát, az ő faji egyéniségének megfelelő kultúrát teremtette volna meg. Ebből az következik, hogy minden kultúra a faj öröklött tulajdonságain alapszik, mert minden fajta testi szervezete bizonyos lelkiség hordozója, mely nemzeteken át egyformán öröklődik s a kultúrának bizonyos jelleget, egyformaságot és állandóságot kölcsönöz.
Remélem sikerült összefoglalnom a fajiság alapját. Cikkünket hamarosan további részek fogják követni, amelyben tovább taglaljuk az antropológia tudomány vívmányait és kutatásait. Győzelem!
Berzerker
