2011. június 16., csütörtök

Ellentüntetés 2011. június 18.



A HVIM elnöke az Oktogonra jelentett be tüntetést, ahol a hazafiak együtt tudnak tiltakozni a buziparádé ellen.

Tisztelt Magyar Hazafiak!

A világot felforgató szabadkőműves erők ismét hadat üzentek minden egészséges gondolkodású magyar embernek. Szellemi, lelki és testi nyomorékokat használnak fel, akik a valódi szándékokról és irányítókról mit sem sejtve vonulnak fel a „meleg méltóság menetén”, magyarul a buziparádén. Minket ezek a szerencsétlen paradicsommadarak nem érdekelnek, a mi ellenségeink a marionettbábuk nemzetközi mozgatói, akik ezúttal is a háttérben maradnak. Ellenük minden fronton vívjuk a harcot, de ezúttal ismét az utcán is meg kell jelennünk, különben úgy érzik, hogy már győztek.

Mivel a néhány évvel ezelőtti felhívásom (amely az ügyészség szerint a buziparádé akkori szétverésével összefüggésben van) miatt a bíróságon folyamatban lévő büntetőügy van ellenem, ezért idén nem hívok fel senkit semmire. Csak kérek szépen mindenkit, akinek még fontos ez a Haza, ez a Nemzet és a legalapvetőbb isteni-emberi értékek, hogy ne hagyja meggyőzni magát arról semmiféle érvvel, hogy a legjobb védekezés, ha otthon maradunk, és nem veszünk tudomást az ellenség hitvány provokációjáról. Tudjuk, hogy „a gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak”.

Jöjjön hát mindenki, akinek még jelentenek valamit a hagyományos, normális értékek, akiknek még szent a társadalom legszilárdabb közössége, a család, amely természetszerűen egy apából, egy anyából és közös gyermekekből áll össze egy egésszé! Ezen a héten ismét Nemzetünk legalapvetőbb pilléreit támadja a sötét háttérhatalom. Az ellenséges menet szombaton 15 és 16 óra között indul a Hősök terétől, és végighalad az Andrássy úton, majd a Bajcsy-Zsilinszky úton.

Mi találkozzunk szombaton (június 18.) 15 órakor az Oktogonon, ahová tüntetést jelentettem be a rendőrségen.

Álljunk ellen a sátáni erőknek, mutassuk meg, hogy még itt vagyunk!

Toroczkai László