2011. január 3., hétfő

Napfordulós megemlékezés a Koppány-toronynál

Napfordulós megemlékezés a Koppány-toronynál (2010. december 21.)

A fasiszta és a nemzetiszocialista építészet maradványai -a második világháború és az azt követő rezsimek pusztításainak dacára- mind a mai napig mementóként szolgálnak a letűnt idők dicsőségének; a porladó romok mind a mai napig tanúsítják, hogy a világégés és tömeggyilkosságok okozóiként számon tartott ideológiák a valóságban messze nem az útszéli barbarizmus és rombolás hírnökei voltak, hanem egy magasztosabb és nagyszerűbb világ felépítését (vagy visszaállítását) tűzték zászlajukra. Vajon miért nincs itthon ilyen, az egykori magyar jobboldali nemzeti mozgalom által emelt műemlék? Hiszen nekünk is voltak "fasisztáink"...


Kevesen tudják persze, hogy a magyar radikális jobboldal a Horthy-restauráció kezdetekor Európa-szerte ismert és elismert mozgalom, szellemi áramlat volt; a vörös kommün elűzése után sokan felfigyeltek a magyarországi antibolsevista és jobboldali kezdeményezésekre. Talán furcsa, hogy ez a gazdag hagyomány szinte nyom nélkül eltűnt és mára már csak megsárgult korabeli újságokból és a mai -sajátos szemléletű- történelemkönyvekből szerezhet tudomást az érdeklődő ezekről az időkről.


A valóságban azonban ez nem teljesen igaz; ha az ember utánanéz, kiderülhet, hogy akadhat még egyéb is, mint pár könyv és folyóirat. Mint a téma iránt fogékony fiatal még 1995-ben hallottam egyes idősebb bajtársaktól és néhány velem egykorú skinheadtől, hogy igenis létezik olyan emlékmű Magyarországon, ami azokból az időkből származik, sőt, többen jártak is ott, de sajnos pár fényképen kívül nem sok mindent sikerült megtudnom erről az épületről. Évekig el is feledkeztem a dologról; a világhálónak köszönhetően azonban pár hónapja megint belebotlottam a Koppány-toronyba.


Mi is ez a bizonyos torony? Egy egykoron kb. 12 méter magas építmény az óbudai Aranyhegy tetején, amit 1935-ben a Turáni Társaság építtetett. A Turáni Társaság a "pogány magyar ősvallást" követte; ennek háttérideológiájaként az úgynevezett "turanizmus" szolgált, aminek egyik fő tétele, hogy a magyar (a sumerrel, szkítákkal és egyéb ősi népekkel egyetemben) a "turáni fajhoz" tartozik, akik örök harcban álltak a fennmaradásukért a többi emberi rasszal (a kérdésben részletesebben ld. Padányi Viktor műveit). Őstörténeti fejtegetéseik mellett (amiknek helytállóságáról most nem kívánok nyilatkozni) bekapcsolódtak a kor politikai küzdelmeibe is, természetesen a "szélsőjobboldali" mozgalmak támogatóiként, így komolyan szúrták a Horthy-rezsim szemét mind keresztényellenes fellépésükkel, mind radikalizmusukkal. Magát a tornyot egyfajta kegyhelyként emeltették egy tagjuk telkén, aki önkéntesen ajánlotta fel az ingatlant a Társaságnak. Már több hasonló elképzelés is volt egy Koppánynak, valamint az Ősvallásnak emléket állító szobor emeléséről, de egyedül a tornyot tudták megépíttetni a turanizmus hívei. A "turáni stílusú" torony 1935. júliusára készült el Attilának, Árpádnak és Koppánynak a tiszteletére; tetején egy turulmadár kapott helyet, ahová egy körkörös lépcsőn lehetett feljutni (mára ez nagyrészt megsemmisült). A tornyot övező kertet egyfajta ligetté alakították és nyírfákat (amik a turanisták hitvilágában ősi szent fáink) ültettek különböző magyar ősök (Balázs, Botond, Lehel, Emese és Csaba) emlékére; mára sajnos a kertből semmi sem maradt szinte.


Miután a közelmúltban több cikk is felkerült őstörténeti webújságokba a helyről, már nem okozott nagy kihívást kideríteni, hogy hol is van pontosan az épület és "akcióba lendült" autonóm nacionalista sejtünk; megegyeztünk, hogy a közelgő napforduló (december 21.) napján ellátogatunk a helyszínre és fejet hajtunk őseink és a tornyot emelők emléke előtt. Baráti és aktivista körökből (BHS Crew és Városi Ellenállás) gyorsan toboroztunk pár érdeklődőt és velük is megbeszéltük az indulást. Mivel a torony magánterületen áll állítólag, nem hirdettük meg nyilvánosan a megemlékezést, mert nem akartuk, hogy meghiúsítsa a rendőrség.

A kirándulás céljaként nem holmi pogány szertartást jelöltünk meg, hiszen nem csak a pogányság hívei vettek részt az eseményen. Valójában részben megemlékezni kívántunk őseinkre és azokra az emberekre, akik előttünk küzdöttek a magyarság fennmaradásáért, valamint azon meggyőződésünk is hajtott minket, mely szerint az autonóm nacionalizmus egyik fő feladata -a propagandatevékenység mellet- hogy tudásunkat folyamatosan gyarapítsuk, megismerjük az előttünk járók tevékenységét és lehetőség szerint az ő tapasztalataikat is beépítsük a mi harcunkba. Ebből a szempontból mindenképpen fontos, hogy megismerjük, átéljük, ápoljuk (és lehetőség szerint személyesen is felkeressük) ezt a hagyatékot.


A helyszínre érve sajnos szembesülnünk kellett azzal, hogy az idő nem bánt éppen kesztyűs kézzel az épülettel, valamint valamilyen sufniféleséget is csaptak hozzá, aminek köszönhetően az egész telek igen lepusztult állapotot mutatott. Szerencsére gond nélkül bejutottunk és elmondhattam pár szóban az emlékmű történetét, valamint jövetelünk okát, majd -a napforduló és az ősök emléke előtt tisztelegve- gyertyát gyújtottunk a toronyban. Mivel őseink szakrális életében kiemelkedő szerepet jelentett a tűz és a Nap, a téli napforduló pedig egy jeles ünnepük volt, pont megfelelő volt az időpont egy ilyen jellegű megemlékezésre, amit szerencsére rendben és gond nélkül végre tudtunk hajtani. Dolgunk végeztével egy bajtársunk boltjában még egy könnyű teázást is szerveztünk, ahol elhatároztuk, hogy több hasonló kulturális jellegű rendezvényt fogunk szervezni a jövőben, mert az aktivitásnak ez az oldala eleddig eléggé elhanyagolódott, holott legalább olyan fontos lenne, mint utcai megmozdulásokat és koncerteket rendezni.

Végszóként elhangzott még egy felvetés, miszerint esetlegesen gondozni kéne a tornyot, hogy a jövőben ne romoljon jobban az állaga; az épület magánkézen van azonban (állítólag) és a III. kerületi önkormányzati lap szerint egyébként is rendezni fogják a "kilátó" ügyét, ezért erről jelenleg le kellett tennünk. Remélhetőleg a polgármesteri hivatal nem lerombolni, hanem renováltatni fogja a magyar közelmúlt ezen egyedülálló fennmaradt értékét; legalábbis ebben bízunk, ha már ennél sokkal újabb (és ocsmányabb) szocreál épületborzalmak is védettséget nyerhettek…

-Odal, BHS Crew