2010. július 15., csütörtök

NS Kérdőív 2.rész

Üdv mindenkinek! Újra jelentkezem, hogy nyílvánosságra hozzam válaszaitokat. A következő rész kérdései kissé kevesebbre sikerültek, mint másik két társának. Ezt talán azzal tudnám magyarázni a legjobban, hogy a témát érzékenynek találtam. Lássuk be, Magyarország az utóbbi századokban nem játszott túl nagy szerepet a történelem színpadán. Éppen ezért diplomáciai helyzetünk is gyengült. Mi már kevésbé vagyunk hatással a körülöttünk lévő nemzetekre. A jelenlegi NS színtéren is ezt látom. Mivel mi konkrétan csak ülünk a babérjainkon, addig az egyszerűbb utat választjuk és próbálunk húzódni főképp Németország, vagy Oroszország felé (észrevételeim alapján ez a két ország nemzeti mozgalma van a leginkább hatással kis hazánkra). Azt hogy ki, melyik vonalat preferálja az már magánügy, nekem mindenesetre megvan a véleményem mindkettőről. És persze ott van a Trianon kérdés is, ami már 90 éve szítja a tűzet nemzetünk és szomszédaink szívében. A mostanában elmérgesedett szlovák-magyar viszony miatt kíváncsi voltam, hogy ez a tény mennyire ködösíti el egyesek tisztánlátását. Nah de akkor lássuk az eredményeket.

11.


Az utolsó kérdés az előző témából. Azért az a "Nincs. Minden jó ahogy van." lehetőségnél erősen szembeötlő az a 0 válaszoló. Ezek szerint sürgősen változtatni kéne a jelenlegi helyzeten, ha nem akarunk összeomlani. Valamint nincs nagy különbség a "Mindentéren" és a "Bizonyos területeken" lehetőség között. Tehát azért rendesen vaciláltatok, hogy akkor most melyikre nyomjatok.

12.


Nos igen. Örülünk a válaszoknak. Legalábbis a Városi Ellenállás blog brigádja biztosan. De hogy őszinte legyek itt, ebben a kérdőívben azért állítjátok ilyen biztosan hogy tökjó dolog az AN, mert főképp a blog formátumú oldalakon lett meghírdetve a kérdőív. Persze igyekeztünk minnél több embernek eljutattni, de a fő terjedési terület az ezeken a részeknél volt. Mi és olvasóink valószínűleg erős szimpátiát éreznek az AN felé. Nem vagyok benne biztos hogy hasonló eredmény született volna, ha mondjuk a Kitartás-on, vagy a Jövőnk-ön teszem közzé a kérdőívet. Ezért ha legközelebb találtok kérdőívet, akkor azt tényleg MINDEN téren terjesszétek, persze mozgalmi korlátokon belül. Mielőtt még valaki masszívan elkezdené mutogatni "másképp gondolkodó" ismerőseinek, még valami. Az AN a leaderless resistance elve alapján müködik, tehát a helyi csoportokat magatoknak kell megszerveznie. Egyenlőre ne várjatok túl nagy egyetértést ezen a téren. Legyetek aktívak!

13.


Szintén kényes kérdés. Sokan gondolják úgy, hogy más követhető útja az újkori nemzeti szocializmusnak nincs, csak a skinhead. Válaszaitok alapján is látszik, hogy erős verseny van azok között, akik szerint van jövője a skinhead szubkultúrának és azok között, akik szerint ennek már kezd lejárni a szavatossága. Ne feledjük, hogy a skinheadeknek sokat köszönhetünk, aminek történetét sose szabad felednünk, de tartani a lépést a jelen kor kihívásainak fontos kritérium, ahhoz hogy sikeresen tudjon működni az ellenállás.

14.


Egyszerű kérdés. Kissé próbáltam visszacsatolni a 10. kérdésre. Az egység szerintem is fontos dolog. Ne hagyjuk hogy, csak egy újabb zenei téma szintjére süllyedjen.

15.


És akkor rátérünk nyíltan a lényegre. Megpróbáltam megfogalmazni a legnagyobb csoportokat, hogy hogyan különülnek el véleményalkotásuk szempontjából. A válaszolók körében jól látható, hogy sokan a diplomatikus verziót támogatják. A közeledés azokhoz a népekhez akik egy időben az ellenségeink voltak, megértem, hogy nem egy könnyű feladat. Pont ezért csak szépen lassan kell cselekedni ezen a téren. A béke törékeny a Kárpát medencében. Pont annyira kéne elvárnunk a másiktól a kéznyújtást, mint amennyire mi is tesszük. Ügyeljünk, hogy ez ne menjen át se sovinizmusba, se seggnyalásba.

16.


Igen, itt kissé elrontottam a dolgokat, mert a sok verzióváltás miatt már nem vettem észre, hogy nem stimmel egykét része a kérdésnek. Az is hiba volt a részemről, hogy kevés válaszolási lehetőséget adtam meg. Igyekeztem itt is a nagyobb csoportokat behozni, mint az előbb, ugyebár eddigi észrevételeim alapján. Mint látható a legtöbbek, szorosabb együttműködést várnak el vezetőinktől. Megértem, hogy ez egy bonyolultabb folyamat, de várjuk az eredményeket.

17.


Azóta a bizonyos Archívum szám óta tudjuk, hogy ahhoz hogy valakiből jó kámerád váljon, nem feltétlenül kell hogy a fajtársunk legyen. Innen is csak az derül ki, hogy ezen az elven nagy az egyetértés. De azért sokak reakcióját megnézném, ha mondjuk egy koncertre beállítanának mongol, kolumbiai, vagy maláj nacionalisták :D

18.


Továbbra is élesen megfigyelhető legtöbbettek válasza, ami Trianonra és a szlovák-magyar viszonyra vezethető vissza. Nehezen tudunk elszakadni ettől a tudattól, amin valószínűleg - a jelenlegi helyzetet nézve - sok változás nem is lesz várható.

19.


Azon apropóból tettem fel a kérdést, mert egyre több embert hallom, hogy ez már csak ábránd. Álomkép s nem több, hogy magyar és román kéz a kézben virágos mezőkön ugrándozzon. Azonban itt most sokan látjátok pozitívan a helyzetet. Mi is azon vagyunk, hogy a Fehér Egység ne csak egy illúzió legyen. Sokan próbálják megnehezíteni a dolgunkat, de nem szabad bedőlni a hatalom gerjesztette széthúzásoknak.

20.


És elérkeztünk az epizód utolsó kérdéséhez, ami már egykis ízelítő is egyben a következő és egyben utolsó anyagról. Ha hihetünk a kérdőívnek, azt kell mondjam nincs probléma olvasottság terén. Bár hogy milyen témában olvastok, azt majd csak a következő részből tudhatjátok meg.

Összegzésül azt tudnám elmondani, hogy legyünk önállóak. Ahogy az egyik legnagyobb magyar mondotta: Merjünk nagyok lenni. Magyarország ugyanis lehetőségekben gazdag. Sokan vagyunk az országban elszórva. Utánpótlásból van bőven, habár munícióból és nyersanyagból kevesebb. Nézzük csak meg nyugati barátainkat, pl a németeket, ahol az AN főképp azért alakult ki, hogy a megnövekedett aktivitással és propaganda tevékenységgel utánpótláshoz jussanak. Az angolok azonban ragaszkodtak a szokásokhoz és a skinheadhez. Ennek köszönhető, hogy az angol mozgalom átlag életkora valahol 38 és 45 között lehet. Létszámban is rettentő alacsony. Még egy nagy probléma az antifa! Nyugaton több országban az antifák sokkalta többen vannak mint a normális emberek, és nem csakhogy agresszívak, de akár még szervezetebbek is lehetnek az NSeknél (persze köszönhetően az erős hátszélnek). Tanuljunk a hibáikból és ne essünk mi is abba, hogy elengedjük magunkat, mondván: Itthon minden rendben van. De a megoldásért ne is Moszkvába menjünk, ha lehet. A Format 18 módszereiről gondolom már sokan hallottatok (amikor 15 rohannak rá egy emberre hátulról). Ennek is meglett az eredménye és már jóval keményebb a fellépés az NSekkel szemben is. Persze itt most csak egykét példát emeltem ki. Ez nem azt jelenti, hogy lenézem a németeket meg az oroszokat, csupán szemléltetni próbáltam bizonyos tényeket. Akárhogy is, nagy lehetőségeink vannak, ne baltázzuk el. Figyelemfelkeltő, sokkoló, értelmes propagandára és aktív munkára van szükségünk. Ha jól dolgozunk majd egyszer mi lehetünk példa más nemzetek szemében!
Az utolsó és befejező részt hamarosan publikáljuk. Addig is figyeljétek az étert és gyarapítsátok magatokat.
Berzerker