2010. július 29., csütörtök

Alba Regia HC interjú



1.Üdvözöllek a Városi Ellenállás csapata nevében!Elmesélnéd nekünk, hogy mikor alakult meg az Alba Regiai Ellenállás, és milyen célok vezéreltek titeket ebben?

Egy pár hónappal ezelőtt gondolkodtunk azon, hogy kéne valamit saját városunkban is emberek szemét felnyitó egyesületet csinálni, hiszen városunk nagy múltra tekint vissza és kötelességünknek érezzük, hogy ne haladjon se a város se a lakói az emberi önpusztítás és emberi befolyásolhatóság útján.


2. Ti is az autonóm nacionalista vonalat képviselitek, miben más ez a fajta "szerveződés", mint a hagyományos mozgalom?

Javítanék a kérdéseden. Egy részünk követi az AN sémát, másik része a csapatnak nem annyira szívleli ezt a dolgot. Miben más ez a hagyományos mozgalomtól? Igyekszünk aktívak lenni és maradni is. Sokféle ötletünk van a jövőre nézve. Próbálunk a szokásos dolgokon túl újakat mutatni.


3. Milyen tevékenységeket ápoltok a hozzátok hasonló szervezetekkel, volt-e már közös/saját akciótok?

Pozitív kapcsolat jött létre veletek Városi ellenállással, egyenlőre felvettük a kontaktot a Fehér Körrel és a GYHC-val. Nektek dolgoztunk be plakát tervezésben. Közös akció nem volt még, de ami késik nem múlik. Sajátról annyit mondanék, hogy aki figyelemmel kíséri az oldal frissítését, mindig találhat valami újat.


4. Mik a terveitek a jövőre nézve, hogyan látjátok az országunk, és mozgalmunk helyzetét?

Szeretnénk a jövőben aktívak lenni, programokat szervezni, ismeretet terjeszteni. Országunk helyzetét, nem éppen a legrózsásabbnak látjuk sőt... Manapság egyre jobban terjed az apátia. Az emberek elhagyják magukat, az élni akarás utolsó látszata is kiveszik belőlük. Az utcán szinte csak üres tekinteteket lehet látni. Országunk, Európánk, Földünk hanyatlik, s ha nem teszünk semmit érte elveszünk... Mozgalmunk helyzetét hogy látom? Jelenleg stagnál szerintem. Sok új arcot látni, de ez még nem azt jelenti, hogy erős a mozgalmunk. Hiszen bajba mutatkozik meg ki az ütőképes s ki nem. Véleményem szerint mozgalmunkra rászorulna egy belső változás. Értem ezt az emberek viselkedésén, szokásain, stb. Egyre többen részegednek le koncerten úgy, hogy viselkedésük már vállalhatatlan. Néha én is megiszom a magamét, de nem vagyok totál készen. Egyre több szétcsúszott arc van a bulikban. Ott a másik dolog. Kevesen támogatják a politikai foglyok ügyét. Sokan nem képesek akár egy doboz cigaretta vagy egy-két korsó sör stb. árával támogatni ezt a dolgot.


5. Van-e kapcsolatotok más nem AN szervezetekkel, és ha igen, milyen a kapcsolatotok velük?

Eddig a Hungarian Hammer Skins-sel volt egy közös szervezésű támogatói póló, ami a politikai foglyokat hivatott segíteni. Ezúton is köszönjük a HHS-nek a segítséget. Eddig 50 ezer forint segítség jött össze a támogatók jóvoltából. Egyenlőre többi szervezettel hivatalosan nem vettük fel a kontaktot, de személyesen már ismerünk jó pár embert.


6. Az autonóm csoportok több országban is jelen vannak, van-e kapcsolatotok valamelyik külföldi AN szervezettel?

Sajnos és ez csak az én véleményem, eddig még nem vettük fel semmilyen külföldi csoporttal a kapcsolatot. Tervbe van véve, de eddig még módunk, időnk nem adódott rá.


7. Mostanság kezd egyre jobban elpofátlanodni a rendőrség. Gondolok arra a hírre is az oldalatokon, amelyben az áll, ahogy a két korábban előzetesben tartott hazafit ismét 

visszavitték a börtönbe. Mit tud csinálni az átlagember a jogtalan fellépések, és a terror ellen, kihez fordulhatnak ilyenkor?

Eléggé bosszantó és dühítő ez a dolog, hiszen az egyik jó barátom, és bajtársam. Sajnos ilyen világot élünk, ahol mindez megtörténhet, anélkül, hogy az átlag ember tudomást venne róla. Hogy mit tudnak tenni? Támogatni kell a bajba jutottakat és családjaikat, hiszen ezen kálváriák nem kis költséggel járnak, és így családok esetleg földönfutóvá válhatnak. Mit tehet és kihez fordulhat? Véleményem szerint megvannak azok a szervezetek akikhez eljuttathatják az erre szánt pénzt, ha támogatni kívánják őket. És amit még tehetnek az az hogy hangot adnak az ügynek, nemet mondanak a terrorra és elnyomásra.


8. Székesfehérváron elég sok az antifa, többek közt van egy helyi szurkolói csoportjuk is, a Red Blue Devils. Mit tudnátok róluk mondani, mennyire húzós az ottani helyzet? Tizenéves divatemberekről van szó, vagy azért keményen odakell nekik csapni?

Ez is egy összetett kérdés. Vannak antifák. Legtöbbjük antifa punkok. Néhány sharp is előfordult. Én azt nem szeretem amikor azt mondják, hogy ezzel a kérdéssel nem kell foglalkozni mert nem erős az ő mozgalmuk. Tény, hogy itthon nem erős, de ha nem figyel az ember akkor könnyen fejünkre nőnek és hamar a német bajtársak sorsára jutunk. RBD-hez annyit fűznék, hogy vannak is meg nem is. Tény, hogy a vezér szurkolójuk egy "street punk" zenekar énekese, de állítólag nem sharp. Az ARHC-n belül is vannak RBD-sek illetve szimpatizánsok.


Egy másik vélemény:


A város csapatának több kopasz fiatalember is kijár szurkolni, ilyenkor a csapat a lényeg és a győzelem. Az RBD-ben nem minden ember antifa, csak akik nagyobb hírnévre tettek szert az a pár ember. Ők nagyon jól elvannak magukkal a város szélén lévő kis kocsmájukban, nem támadnak minket, mi se őket, hiszen a mi törzshelyünk a város központjában van. Viszont szót kell ejteni a nagyon sok fiatal divatemberről akiknek az életkora 20-22 éves korig terjed. Ezek konkrétan buta gyerekek akik semmit nem tudnak a világ vagy Magyarország de akár városunk politikai, társadalmi helyzetéről. Ilyenek fertőzik városunk központját, de ezek még annyira se képesek, hogy saját magukat megvédjék vagy kiálljanak amellett amit ők követendő példának hisznek. Visszakanyarodva a kérdésedre, igen ezeknek a legtöbbje buta divat ”ember” aki csak azért aggatja magára a jelvényeket mert valami idétlen idősebb alkoholista azt mondta, hogy az úgy jó és persze, követi és azt csinálja amit mond ugyanis ezekben a mai fiatalokban nem fejlődött ki az öntudat, hiszen nem is engedték, hogy kifejlődjön.


9. Köszönjük, hogy elvállaltátok az interjút, az utolsó szó a tiétek!

Mi köszönjük a lehetőséget és a felkérést! Szeretnénk kérni az olvasóktól, hogy támogassák a politikai foglyokat! Legyenek aktívak! És tegyenek meg minél többet testben és lélekben, hogy a helyes úton járjanak! 88!