Az
orosz rakétavédelmi rendszer rádiólokátorai 2 ballisztikus
rakéta indítását érzékelték a Földközi-tenger középső
részéről, amelyek kelet felé tartottak. A hír megjelenése után
az európai tőzsdeindexek bezuhantak: az FTSE-100 a délelőtti
enyhe pluszból 0,4 százalékos mínuszba esett, a DAX fél 12 előtt
pár perccel 0,5, a CAC-40 pedig 0,7 százalékos veszteségben járt.
A Stoxx Europe 600 indexe is rövid időre átkerült a piros zónába.
A tőzsdemutatók rövid ijedtség után visszapattantak és elindult
a korrekció, de maradtak a veszteséges zónában. A hírre az
októberi kőolaj határidős előjegyzések is 0,5 százalékkal
kerültek lejjebb a Marketwatch szerint.
Az izraeli katonai szóvivő a hír megjelenése után nem sokkal Jeruzsálemben úgy nyilatkozott a Reuters tudósítása szerint, hogy Izrael nem észlelte a Földközi-tenger közepe felől a keleti partvidék felé tartó ballisztikus rakéták kilövését. Az amerikaiak és a NATO szintén nem tudnak a rakétákról.
Nyilvánvaló, hogy egyrészt az izraeliek ,,Vaskupoláját’’ tesztelték vele, mivel az oroszok szerint a zsidók lőtték le a rakétákat, másrészt azt hogy a szírek észreveszik-e, ha közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákkal lőnek rájuk. Nem vették észre, bár az orosz és a kínai hírszerzés mindenről tájékoztatja őket.

22:24
- Az orosz vezérkar a teljes hadsereget harckészültségbe helyezte
a Földközi-tengeren történt MRBM rakétakilövések miatt.
A Hezbollah az izraeli határra csoportosította a csapatait.
Néhány érdekesség az újra hidegháborút vívó két nagyhatalomról:
-Az Egyesült Államok GDP arányos adóssága 101%, míg Oroszország esetében ez a szám 8%.
-Az Egyesült Államok kereskedelmi mérleghiánya 2012-ben meghaladta az 500 milliárd dollárt. Oroszország ezzel szemben rendre hatalmas kereskedelmi többletet termel.
-A hivatalos munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban jelenleg 7,4%, Oroszországban pedig 5,4%.
-Oroszország 570 tonnával növelte aranytartalékát az elmúlt tíz év során. Az Egyesült Államok esetében senki sem tudja, hogy a Federal Reserve mennyi arannyal rendelkezik valójában.
-Oroszország jelenleg a világ legnagyobb olajtermelője. Az Egyesült Államok csupán a harmadik helyen áll.
-Oroszország a világ első számú olaj exportőre. Az Egyesült Államok minden országnál több olajat kénytelen importálni.
-Oroszország a világ első számú földgáztermelője. Az Egyesült Államok a második helyen áll.
-Oroszország nemrégiben mutatta be új „szinte teljesen hangtalan” tengeralattjáróját, ami sokkal halkabb, mint az USA tengeralattjárói.
-Miközben Barack Obama azon ügyködik, hogy semlegesítse az Egyesült Államok stratégiai nukleáris arzenálját, Vlagyimir Putyin komoly erőfeszítéseket tesz az orosz atomfegyverek modernizálása érdekében.
-A becslések szerint ma több orosz kém tartózkodik az Egyesült Államokban, mint bármikor a történelem folyamán.
-Oroszországnak a hivatalos adatok szerint 21 060 darab harckocsija van, legnagyobb részük T72 és T90, illetve ezek változatai. Az USÁ-nak kb 8000 tankja van, nagy részük M1A1 Abrams, ami nagyjából a T72-vel áll egy szinten. Oroszország emellett 2 újabb harckocsit is megalkotott, a Чёрный орёл-t, és az Армата-t, utóbbit 2015-ben rendszeresítik. Az USÁ-nak 30 éve nincs új tankja.