2012. április 17., kedd

Emlékmenet a győri terrorbombázás áldozataiért (Beszámoló)




1944. április 12.-e. A nap, amelyen 18 perc volt a halál. Éppen iskolai szünet volt, amikor a városban keservesen felordítottak a légvédelmi szirénák. Az ellenséges repülőgépek a város felé fordulva ontották magukból a halált, fényes nyomjelző lövedékek egész hadát küldve a szebb napokat is megért városra, mint megannyi halálos üdvözletet a demokrácia nevében. A robbanások következtében fényes tűzgolyók szálltak a magasba, a Gyárvárosból hatalmas füst és porfelhő kavargott szerteszét.




2012. április 14.-e. 68 évvel a Győr városát ért bombázás után pár aktivistánkkal együtt elindultunk arra a megemlékezésre, amit a győri Arrabona NS Crew szervezett meg. Kora reggel ébredtem fel, az eső az ablakomon kopogott. Nem tudtam visszaaludni. Szép lassan kikászálódtam az ágyból, majd a kiadós reggelit, és a reggeli kávé+cigaretta ébresztőkoktélt „elfogyasztva” sikerült valamelyest helyrerántanom magam. Az utolsó egyeztetések után összepakoltam a szükséges felszerelést délutánra, majd útnak indultam. A Bajtársammal a Déli pályaudvaron futottam össze, addigra valamennyire az idő is normalizálódott. A körülbelül két órás út kellemesen telt, szomorúan szemléltem, hogy az ország egyes régiói milyen mértékben pusztulnak. Az almásfüzitői vasútállomás ugyanazt a benyomást kelti, mint a tőle nem messze lévő volt timföldgyár, amely kommunista idők vészjósló mementójaként tornyosodik a szemlélődő feje fölé. Komárom és pár utánalévő megálló után megérkeztünk Győrbe.




Az aluljáró kissé nyomottas hangulatát hamar felváltotta az elénk táruló városháza, és a széles utcák látványa. Ami elsőre szembeötlő volt, az az utcák tisztasága és a szépen felújított közterek. Nyoma sincs a Budapesten tapasztalt tömegnyomornak, a rohanásnak, és a tonnaszámra szétszórt szemétnek. Bajtársaink a vonatállomáson vártak minket, utána pedig egy kellemes másfél órás beszélgetés vette kezdetét az állomás melletti sörözőben. Az idő gyorsan elillant, ideje volt a találkozóhelyre érni. Körülbelül fél óra várakozás után a városháza mellett gyülekező kb. 50 ember elindult a megemlékezés helye felé.




A temető elé érkező rendőrök hozzáállása korrekt volt a dologhoz, a szokásos cseszegetés, igazoltatás elmaradt, a megemlékezés pedig hamarosan kezdetét vette. Egyenes sorban, fáklyákkal, zászlókkal és drapériákkal csendben vonult a tömeg a megemlékezésnek helyt adó boltívhez. Miután felállt a sorfal, a szónokok megkezdték beszédeiket, majd zárásként elénekeltük a Himnuszt. Ugyanolyan néma csendben ahogy jöttünk, rendezett sorban kivonultunk a temetőből, ezzel is adózva az áldozatok emlékének.




Későre járt már az idő, így az elköszönések után ideje volt visszaindulni a vasútállomáshoz. Az aluljáróból nyíló kisboltban vettem némi kaját (a téglalap alakú szalámis pizzaszelet kihagyhatatlan, aki errefelé jár, annak muszáj megkóstolnia!), majd vonatra szálltunk. Ezen a napon üzentünk az embereknek, s a világnak: NEM FELEJTÜNK! Két dolgot nem felejtünk: az ártatlan áldozatokat, és azok bűneit akik mindezért felelősek!

Kitartás!