Főbb külső jegyek: Alacsony, vagy alig középtermetű (1.63 m). Nem sokkal magasabb a földközi fajnál, mégis megjelenése egészen más benyomást kelt. Zömök, köpcös; a végtagok, különösen a lábak, rövidek, viszont a törzs hosszú. A karok, kezek és ujjak nemcsak rövidek, de szélesek is.
Terület: Közép-Európa, különösen Közép- és Németország, Franciaország délkeleti s középső része, Normandia, Belgiumnak a wallonok lakta vidéke, Dánia és Hollandia déli része. Alpesiek Angliában a kelták, a felső és alsó ausztriaiak s részben a svájciak
A csontos medence keskeny, de a tompor (fenék) erősen széthajlik s mert a faj elhízásra is hajlamos, a medence tájék — különösen a nőknél — erősen fejlett, nehézkes. A koponya rövid és széles: kerek; olyan mint a sarkain letompított kocka, gyakran — mint különösen kopasz férfiaknál látszik — egészen golyószerű. A szemöldökívek s a tarhely alig láthatók. Az arc széles és alacsony. A járomívek szélesek; ha felülről nézzük a koponyát, a járomívek kétoldalt túlérnek a tetőkereten. A pofacsontok azonban nem olyan laposak és kifordultak, mint a keletbalti vagy mongoloid fajoknál. Inkább csak kikerekítik az arcot, amelyhez alul ugyancsak kifejezetlen állcsúcs járul. A szem laposan fekszik az alacsony és széles szemüregben. A szemrés és szemöldök meglehetősen egyenes és néha közel jár a mongoloid ferde szemhez.
Az orr aránylag rövid. Az orrgyök mélyen fekszik és kissé lapos, az orrhát lassan emelkedik s a csúcs tompán végződik. Az arc kerekdedségét a bőralatti zsírpárnák is fokozzák. Határait az alsó ajaktól lefelé tartó keskeny gödröcske és az orrszárnyaktól a külső szájzugig húzódó mély barázda képezi. A bőr sárgás, élettelen színű.
A haj sötét barna, fekete. Az általános szőrzet gyérebb, mint az eddig ismertetett fajoknál. Az egyes hajszálak simák, de vastagak és feszesek (ebben különbözik az ugyancsak sötét, de finom hajszálú földközi fajtól). A szemszín zöldes árnyalatú, sötét barna, de nem oly meleg, mint a nyugati fajnál. A tekintet közömbös, mélység nélküli.
A Kelet balti faj
Főbb külső jegyek: Körülbelül olyan termetű, mint az alpesi; talán valamivel magasabb is; de még mindig csak középtermet határán mozog (1.64 m). Az egész ember zömök, erős csontozatú, nehézkes. A vállak szélesek, a nyak, a karok, lábak, ujjak rövidek, vaskosak.
Terület: Finnország, Balti államok, Oroszország Dél-Nyugati és Nyugati része, Lengyelország Északi része, Szlovákia bizonyos területein.
A keletbalti faj egyik legjellegzetesebb vonása, — amely egyetlen más európai fajon sem látható, — az, hogy az alsó és felső fogmedri rész kissé előre áll. A járomcsontok oldalt s előre fordultak, a járomívek kiállnak. Az alsó állkapocs magas és vaskos; az állkapocsszöglet éles, de nem kiálló; az állcsúcs lekerekített, kifejezetlen.
Mindent összevéve: a koponya arci része erősen szembetűnő; már a felső arc is széles, legszélesebb az arc középső része a járomcsontok helyén. Emiatt szembe nézve az agykoponyából kevés látszik.
Végül az egész arc feltűnően szögletes, még pedig úgy, hogy a homlok két szélétől az alsó állkapocsszögletig húzott sík tökéletes négyszög. Ezt a négyzetet kétoldalt pontosan a középen megtöri a kiálló járomív, miáltal az arc szabályos hatszögű lesz. Az arc egyébként sovány; zsírpárnák nem takarják el a csontokat.
A szem aprónak látszik, mert rövid és alacsony szemhéjak takarják. A szem egészen egyenes állású, már közeledik a mongoloid típushoz. Az orrgyök csak az élőn széles, még pedig azáltal, hogy a belső szemzug és a csontos orrgyök között 2—3 mm. széles bőrredő (epikanthus) húzódik, ami más európai fajnál nincsen meg.
Az orr homorúbb, de mégis a csúcs felé magasabb, mint az alpesi embernél, mert a csúcs kevéssé felfelé fordul, úgy, hogy a nyílások, amelyek egyébként is az orrszárnyaknak megfelelően szétállnak, alulról valamelyest láthatók. Ha az orrszájszéli barázda erősen mélyül és (különösen nőknél) az orrszárnyaknál összehajlik, az orrhegy még előreállóbbnak látszik.
A bőrszín világos, de az erek nem ütnek át rajta, ezért nem eléggé élénk; sőt mindig van valami fakó árnyalata.
A haj kemény szálú, se nem szőke, se nem barna, hanem hamvas szőke (szürke árnyalat). A szem szürke. A tekintet komoly, sőt komor.
Az Ontrus faj
Egykor az egész orosz síkságot benépesítő finn-ugorok egyik hatalmas törzse volt: ma a karjalai finnség s némely orosz és különösen lengyelországi néptípus tartozik hozzá. Erdélyben is fel-feltűnik.
A földközi és keletbalti faj keresztezett formája. A termet közepes, de nem karcsú, mert a végtagok nem olyan arányosak, mint a földközi fajnál; a testalkat inkább zömök. A koponya közepesen hosszú, az arc keskeny, de a járomív kiáll. A homlok keskeny és hátrahajló, az orr egyenes. A szem belső zugában ott van a mongolredő. A színkomplexió sötét; a haj fénytelen fekete, a bőr sárgás, olajzöld árnyalatú, mint a mongoloidoké s aránylag korán elernyed. E típus viselői igen impulziv, élénk eszű egyéniségek.
A Mongol-kaukázusi (turáni) faj
A magyar fajképnek jelentős összetevője az a „törökös”-nek mondott típus, melynek eredete s anthropologiai mibenléte még egyáltalán nincsen tisztázva. Emlékeztet néhány kaukázusi (avar, lezg, georgiai) nép típusára, azonban míg ez az elő-ázsiai faj valamelyik változatával azonos, a turáni fajban egyúttal mongoloid bélyegek is jelen vannak.
A termet közepes, a testalkat nehézkes, elhízásra hajlamos. A koponya rövid, körvonala (a nyílirányú ív) oldalról tekintve szögletes; a nyakszirt enyhén lecsapott. Az orrgyök magas, a csontos és porcos rész határán kissé megtörik, az orrhát enyhén domború. A járomívek kiállását enyhíti az arc zsírpárnája. A szemhéj is zsírpárnás s enyhe alakban megvan a szemalatti bőrzsák is. A szemrés egyenes (mongoloid). Az arcbőrt már fiatal korban áttűnő lila erezet színezi; az ajak, különösen az alsó, kissé duzzadt. A tekintet nyílt, derűs. A színkomplexió sötét; a haj gesztenyebarna.
A Riazan faj
Dél-Oroszország síkságain, különösen Moszkvától délre, a 7—9. századból való sírhalmokból hosszú koponyájú, szögletes magas arcú, középtermetű és sötéthajú emberek csontmaradványai kerülnek elő, akik annak idején szintén a finn-ugor népcsaládhoz tartoztak. Típusuk nem halt ki; utódaik a Moszkvától délre fekvő Riazan tartományban, ahol egykor egy muroma nevű finn törzs lakott, zárt egységben maradtak fenn. Szentpétervár és Moszkva közölt pedig keletbalti népek között vegyültek el.[3] Felismerhetők a honfoglaló magyarok és a mai székelyek között. Riazanok lehettek a besenyők is mert még a mai besenyő telepek (Csorna, Kapuvár környéke) is híven őrzik ezt a fajképet.
A termet közepes, a testalkat szívós, csontos. A koponya hosszú és boltozatos, a nyakszirt dudoros (jelző a honfoglaláskori koponyákon végzett mérések szerint 73)[4] az északi fajtól azonban különbözik, mert a tetőkeret nem ovális, hanem a homloktájon keskeny, a falcsonti részen széles. Az arc hosszú, csontos, szögletes és lapos síkban széles járomívvel s kifordult járomcsonttal.
A Mediterrán (Földközi) faj
Főbb külső jegyek: Valamennyi európai faj közt a legalacsonyabb. (1.6 m). A törzs és végtagok arányosak. A koponya keskeny és hosszú, talán még az északinál is hosszabb, de a térfogati méretek a termetnek megfelelően jóval kisebbek. A homlok alacsonyabb, de domborúbb.
Terület: Spanyolország, Portugália, Dél-Olaszország, Görögország, Anglia és Románia bizonyos részei, A Földközi tenger szigetei, Dél-Franciaország.
Az orr egyenes, de rövidebb és az orrszárnyak jobban szétállanak mint az északi embernél. Az alsó állkapocs egyenes, az állcsúcs lekerekített. Az egész arcél enyhe; a vonások lágyak. A bőrszín barnás és meleg, simulékony. Az ajakpír kissé duzzadt.
A haj fekete, egyszerűen sima, vagy enyhén hullámos; az egyes hajszálak fogása vékony, puha. Az általános szőrzet dús. Nőknél a bajusz helyén gyakran sötét pihét látunk. A szemszín a korrelációnak megfelelően szintén barna-fekete. A szemkifejezés eleven, derűs, barátságos.
Az atlanto-mediterán faj
A földközi (mediterrán) faj kevésbé finom változata. A testalkat magasabb, erősebb, nem karcsú, az arc is magasabb, az orr egyenes és kevésbé keskeny; a bőrszín még sötétebb árnyalatú, a haj fénylő koromfekete és bodros. A tekintet szúró s nyugtalan.
Portugália, Bulgária, Macedónia fő faji összetevője.
