A Nemzet Őrzők emlékező gondolatai
2011-et írunk… Számoljunk csak! Mióta is vagyunk itt a Kárpát-medencében?! Több mint ezer év… És minden évhez százak, ezrek vére tapad! Olyan korok fiaié, akik értékek között nőttek fel. Olyan korok gyermekeié, akiket anyjuk könnyek között, de büszkeséggel tele küldött a csatákba. Amikor még volt hazafiság, amikor még volt becsület, amikor még voltak értékek.
A mai kor élvhajhász, liberális társadalmának felfoghatatlan, hogy Szondi György maroknyi seregével inkább a biztos halált választotta, mint hogy megadja magát egy téridegen kultúrájú ellenségnek. Szondi, Zrínyi és a többi ismert, vagy névtelen végvári hős cselekedetét egy eszme mai harcosai tudják megérteni csupán: mi nemzetiszocialisták! Mi érezzük belül a szívünkben a Nemzetvezető szavainak súlyát: „Inkább hősként egy pillanatig, mint rabszolgaként egy életen át”! A mai világban csak mi tudjuk átérezni Dugovics Titusz hőstettét, aki magával rántotta a törököt a mélybe! Mi, mert mi tudjuk mi az a hazaszeretet, mi az a nemzetszeretet, mi az a fajszeretet, és mire képes egy valódi értékekkel teli ember, amikor a keresztény európai civilizációt fenyegeti a pusztulás!
Sokszor hallani a liberális agymosás áldozatainak szájából: „De mire mentek a hőstettekkel?” „De mi értelme volt?” „De hát meghaltak, most így jobb volt nekik?”. Az ő szemszögükből egyet kell, hogy értsek velük. Ha én is ateista lennék, ha én is csak az élvezeteket hajszolnám, ha belőlem sem váltana ki leírhatatlan érzéseket, amikor a Himnuszt meghallom, ha én is csak mindenben azt nézném, hogy húzzak anyagi hasznot belőle, egyszóval ha én is évezredes értékek nélkül élnék, nekem is ez lenne a véleményem. De nem ez! Egy igaz nemzetiszocialistának van hite, ami legyőzhetetlenné teszi. Gondoljunk csak bele, amikor a Nemzetvezetőt meggyilkolták, bátran, félelem nélkül lépett a bitó alá.
Mongol invázió, török dúlás, szabadságharcok, belháborúk, két világháború… Milliók vére folyt, de itt vagyunk. Nem sok nemzet élt túl ennyi csapást. Az agymosottak szerint vesztes nép voltunk. Hát nem! Sőt majdnem azt mondhatjuk, hogy legyőzhetetlen nemzet voltunk, hisz nem sok olyan ország van, ami ilyen csapások után talpra állt. Mi sokszor talpra álltunk, nem is akárhogy, régi fényünkben, régi tekintélyünkben. Hiába volt a tatárjárás, alig több, mint száz év múlva „Magyarország határait három tenger mosta”. Tipikus vesztes nép…
De a jelenben valóban vesztésre állunk. Az ellenség ma már nem a bástyák alatt áll, de még ha ott is állna, vajon lennének-e olyan ifjak, akik ha kell a mélybe rántanák??? Vajon lennének-e olyan lányok, akik szerelmüket könnyeikkel küzdve küldenék harcolni, akik minden este aggódva gondolnának a magyar ifjakra, miközben bánatukat a büszkeség nyomná el??? Ma harcok nélkül is fogyatkozunk. Az értékek kivesztek az emberekből. Hát nekünk, akikben még megvannak ezek az évezredes értékek, nekünk kell megmenteni azt, amit egy évezred hősei mentettek meg eddig. Ne hagyjuk, hogy az agymosottaknak legyen igazuk, és valóban értelmetlenné váljon elődeink sok száz hőstette.
Elődeink megtették amit megkövetelt a Haza, most rajtunk a sor. Éljünk úgy, ahogy ők, és ha úgy akarja Isten, akkor mi is büszkén, hazaszeretettel átitatva lépdeljünk a halhatatlanság felé, hiszen tudjuk „a Hősök örökké élnek”
Kitartás!
HunWarrior88
