2010. november 16., kedd

Baloldali Terrorszervezetek 5. rész - Népi Front Palesztina Felszabadításáért

Felvilágosító szellemi hadjáratunk tovább tör előre. Dél-Amerika dzsungeleit hátrahagyva Ázsia felé vesszük az irányt, következő célállomásunk pedig a puskaporos Közel-Kelet. Azon belül is beljebb merészkedünk minden háború és konfliktus szülőanyjához, az egész alfájához, ami nem más mint Palesztina. A környék terrorcsoportjaihoz képest egy kisebb szerveződés lesz következő részünk alanya, ám nem olyan kicsi, hogy figyelmünket elkerülje.
A Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet viszonylag komoly múlttal rendelkezik. A ’Brian Élete’ nevű Monty Python produkcióban jókat nevetgéltünk az ókori függetlenségi csoportok kicsinyes acsarkodásán és szervezetlenségén. Az ötlet azonban nem légből kapott, és bizony a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (Továbbiakban: NFPF) hozzátett egy lapáttal a valóságból a poén alapjaira.
1967 júniusában az arab országok a hatnapos háborúban óriási vereséget szenvedtek Izraellel szemben. Az izraeli taktika egyszerű volt: a legjobb védekezés a támadás. 4 ország összevont inváziója előtt Izrael már szétlőtte az arabok légierejének 75%-át. A zsidó megelőző támadás professzionalitása ma a katonai akadémiákon tananyagként szerepel. Ez a katasztrofális vereség szülte közvetetten az NFPF-et 1967 decemberében.
A marxista NFPF 1968-ban tagja lett a Palesztin Felszabadítási Szervezeteknek, amely a palesztin nemzeti mozgalom gyűjtőszervezete, és amely akkoriban a „fegyveres harc” stratégiája mellett kötelezte el magát. Ebben a tömörülésben egy igen előkelő, a második legbefolyásosabb pozícióhoz jutottak, a Fatah után. A szervezet eszmeiségéről nem tudunk túl sokat, csak annyit, hogy céljaik között szerepel a konzervatív arab államrendszerek megdöntése proletár forradalommal, Izrael elpusztítása és a kommunizmus terjesztése. Akkoriban szerencsére még olyan „nagy testvérei” voltak mint a Szovjetunió és Kína.
Az újdonsült vörösök hozzá is láttak szorgosan a világ elpusztításához. A 70-es években repülőgép eltérítésekkel szereztek maguknak hírnevet, Sőt szinte már szakterületükké vált az e fajta terrorcselekmény. Híresebb gépeltérítéseik közé tartozik mikor 1970 szeptemberében 3 gépet térítettek el és irányították át őket Jordániába a PFSZ bázisai környékére. A sztorihoz tartozik még, hogy itt szakadt meg a jordánokkal is a kapcsolat. Husszein király ugyanis úgy látta, hogy a palesztinok túlságosan messzire mentek, ezért kiűzték az országból a PFSZ-t. 1972-ben az NFPF és a Japán Vörös Hadsereg elvtársai vérfürdőt rendeztek Izraelben egy Lod nevű település nemzetközi repterén. A mészárlásban 24 embert végeztek ki. 1976-ban felrúgva a PFSZ egyik szabályát, miszerint tartózkodjanak az Izrael területén kívüli támadásoktól, a Vörös Hadsereg Frakció tagjaival eltérítették az Air France Tel-Avivból induló járatát és Ugandába térítették azt.
A Szovjetunió megszűnése előtt a NFPF kulcsszerepet játszott a palesztin közéletben, de berlini fal leomlása utána következett események megpecsételték a sorsát. Helyzetükön rontott szintén, hogy elutasították a 90-es évek izraeli-palesztin béketárgyalásokat. Miután Jasszer Arafat aláírta az Elvi Nyilatkozatot 1993-ban, felmondott a PFSZ-nek és átköltözött a damaszkuszi Palesztin Erők Szövetségéhez.
A NFPF, hogy gátat vessen homályba merülésének, a második intifáda kitörésekor (2000. szeptember) több terrortámadást hajtott végre Izrael ellen. Akkoriban több autóba rejtett pokolgépes akciót és zsidó telepesek elleni gyilkosságokat vállaltak magukra. Az izraeli turisztikai miniszter meggyilkolása volt talán a legnagyobb „értékű” támadásuk. 2002 áprilisában az izraeli civilek akadályozták meg, hogy az NFPF tagjai felrobbantsanak egy felhőkarcolót, ami minden bizonnyal óriási pusztítást okozott volna.
Mára hírnevéből sokat vesztett. Tagságát körülbelül 800 főre teszik, támogatókkal együtt. Ez a palesztin lakosságnak körülbelül a 3%-a. Két testvér szervezete az NFPF – Főparancsnoksággal valamint, az NFPF – Különleges parancsoksággal jó kapcsolatot ápol mind a mai napig. Az NFPF – FP nevéhez kötődik, hogy állításuk szerint ők követték el az első palesztin öngyilkos merényletet. 1982-ben sikeresen kicseréltek 3 izraeli tartalékos katonát több mint 1100 (!) Izrael által bebörtönzött fogolyért. Továbbá az ő nevükhöz kötődik egy svájci utasszállító levegőben való felrobbantása is. A Főparancsnokság továbbá arról volt híres, hogy megszokott, tradicionális terrorcselekményekhez képest módfelett új típusú támadásokkal bővítette a repertoárjukat, például 1987-ben sárkányrepülővel repült át az izraeli határon az a terrorista aki megölt 6 katonát és ezzel nagyban hozzájárulva az első intifáda kitöréséhez. Jelenleg az NFPF társszervezetei is az elhanyagoltság árnyékában tevékenykednek.
Én megértem, hogy a mai kor nemzetiszocialistái szimpátiával éreznek a palesztinokkal, azzal hitegetve magukat hogy a zsidók ellenségei a mi szövetségesünk, akik mellett feltétlenül ki kell állni. Jómagam azonban egy olyan elv szerint élek, miszerint az ellenségem ellensége NEM feltétlenül a barátom. Amíg pusztán szellemi vonalon mozog az arabok támogatása harcukban addig nincs is semmi gond. De ne feledjük, hogy míg ideológiánk ezen az oldalon hasonul, addig vállasi tekintetben még korántsem tekinthetünk egymásra bajtársként.

Berzerker